2024 május 23

Korrekcióban a Telekom, mi jöhet ezután?

Kifejezetten szép emelkedést mutatott az augusztusi hónap során a Magyar Telekom árfolyama. A legkisebb magyar blue chip a májusi lokális csúcsot is felülmúlta, innen azonban korrekció kezdődött. Így is kiváló eddig ugyanakkor a telekommunikációs cég részvényeinek idei teljesítménye.  

Telekom – szép jelentés után

A még augusztus 9-én közzétett gyorsjelentésben a Magyar Telekom részvényesei számára kedvező adatok láttak napvilágot. Rekord bevételt hozott ugyanis az inflációkövető díjemelés a cégnél, az árbevétel meghaladta a 208 milliárd forintot. Ehhez 41 milliárdos működési eredmény társult, végül pedig az adózott eredmény sor tanúsága szerint 22,3 milliárd forint maradt a Telekom zsebében a negyedév végére. Az idei évre így már két számjegyű növekedést vár a nettó eredmény tekintetében a menedzsment. Ez a jövő évi részvényesi javadalmazási program miatt lehet kifejezetten fontos. A magas osztalék és a saját részvény-visszavásárlási aukció ugyanis jellemzően az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó story a befektetők körében a Telekom esetében.

Magyar Telekom – technikai elemzés

Az OTP Elemzési Központ tegnap délelőtt tett közzé technikai elemzést a Magyar Telekomról is. Szerintük a legjobban kinéző papír volt, de az általános korrekció némi profitkivétet itt is eredményezhet. Mivel a 437 feletti oldalazásból ki tudott felfele menni, így ez már erős támasz lehet, és venni emiatt ennek a szintnek  a visszatesztelése esetén érdemes – szól az elemzés.

Ha korrekciózna is, az OTP elemzői szerint a kép inkább felfelé mutat, a hosszabb fordulós mintából az 550 környékére adódik a számított érték. Ellenállásnak a 453, valamint a 468 is meg lettek jelölve, míg támaszként a 437, a 406, a 391 és a 375 lettek feltüntetve.

Technikai elemzés forrása: OTP Global Markets

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!