2024 október 12

Mégsem alapít vegyesvállalatot Kínában az OTP

tAz OTP Bank lezárja projektjét, amelyben 15 százalékos részesedéssel fogyasztási hitelezési vegyesvállalat létrehozásában vett volna részt a Kínai Népköztársaságban. Ezt közölte a hitelintézet pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

„Tekintettel arra, hogy a teljesülési feltételek a szerződéses határidőig nem valósultak meg, a bank a projekt lezárásról és az ehhez szükséges lépések megtételéről döntött”. Így indokolták a közleményben az OTP kiszállását a kezdeményezésből. Az OTP a vegyesvállalat alapításáról szóló megállapodásokat 2022. június 2-án írta alá több partnerrel. Arra számítottak, hogy a tranzakció pénzügyi zárása a negyedik negyedévig megtörténhet. Az OTP Bank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Csütörtökön a papír ára 535 forinttal, 3,25 százalékkal 16 985 forintra nőtt a zárás előtt nem sokkal, árfolyamának minimuma 8940 forint, maximuma 17 160 forint volt az elmúlt egy évben.