A tegnapi csúnya zárást követően, amikor a három legnagyobb részvényindex kivétel nélkül esett, ma emelkedéssel indítaná az első kereskedési órát a tengerentúli tőzsde.
Mik az okai a tegnap esti esésnek, és hogyan tovább?
Egyre kevesebb idő maradt hátra a választásokig, márpedig egy gazdaság élénkítő csomagnak nagy hatása lenne az amerikai tőkepiacokra. Az emiatt fokozódó izgalmak nem segítik a hetet a tőzsdén, de pánikra semmi ok.
A mai napon érkező makrogazdasági adatok nagy lökést adtak már pre-marketon, illetve a határidős piacokon is a részvényeknek.
Reggel óta olvashatjuk, hogy Európában esnek az indexek és a nagy vállalatok papírjai. Az ilyen napokon a tőzsdék terjesztik maguk közt a rossz hangulatot, de a természetes ciklikusság most sem maradt el.
A koronavírus alaposan felforgatta a tőzsdéket is, és közel 9 hónappal a kezdete után még mindig ez a legfontosabb téma. Ha kronologikusan végig vesszük a vírus és a tőzsdei hangulat alakulását, akkor veszélyes mintát láthatunk kirajzolódni.
Véget ért az év harmadik negyedéve és ennek megfelelően az amerikai cégek elkezdik sorra kiadni a negyedéves jelentéseiket. A hét legfontosabb listája itt található.
Technikailag nagyon fontos szintet tudott áttörni az S&P 500 grafikonja, ami mondjuk ki, igen releváns, ha az amerikai piaci körülményeket akarjuk vizsgálni.
DAX A frankfurti értéktőzsdén 0,3 százalék körüli csökkenéstörtént, mely a nemzetközi hangulatnak is betudható. A legnagyobb csökkenést felmutató cég a Bayer, melynek 3 százalékkal esett az árfolyama. A német gyógyszergyártó papírjaiban óriási a volatilitás, így várhatóan nagy mozgás lesz a továbbiakban is. A mai növekedést a múlthéten egy nagyobb zuhanás előzte meg. A legnagyobb forgalom […]