2024 március 28

KSH: októberben is nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Éves összevetésben nőtt a forgalom

A naptárhatással kiigazított és a nyers adat ezúttal egybevág. Az élelmiszerforgalom 1,2, a nem élelmiszer jellegű cikkek eladása 3,3, az üzemanyag eladások 3,7 százalékkal emelkedtek tavaly októberrel összevetve. Az adatok megegyeznek a december 4-én közölt előzetes jelentés számaival.

A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom 12 hónapig tartó visszaesés után áprilisban 3,2, májusban pedig 2,2 százalékkal nőtt. Júniusban csökkent ugyan 0,4 százalékkal, de július óta ismét emelkedett, akkor 1,3, majd augusztusban 1,4, szeptemberben pedig 0,3 százalékkal.

vasarlas_1018Benzinre többet költöttünk

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma kilenc hónapig tartó csökkenés után nőtt áprilisban és májusban. A júniusi visszaesés után júliusban és augusztusban emelkedett a forgalom, majd szeptemberben kisebb csökkenés előzte meg az októberi növekedést.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem volumene 13 hónapig tartó visszaesés után emelkedett májusban, majd a júniusi csökkenés után az azóta eltelt hónapokban is.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben a forgalom 2011-ben és 2012-ben is csökkent egészen 2013 áprilisáig, azóta viszont minden hónapban nőtt az egy évvel korábbival összevetve. Októberben az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem volumene 2,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

A textil-, ruházati és lábbeli termékek forgalma hetedik hónapja emelkedett, októberben 6,8 százalékkal. A bútorok és műszaki cikkek forgalma huszonegy hónapig tartó csökkenés után 2,7 százalékkal bővült októberben az előző évihez képest.

Csökkent viszont a könyv, számítástechnikai és egyéb iparcikkek forgalma, októberben 3,9 százalékkal. Szintén csökkent a gyógyszerek és gyógyászati termékek forgalma, 1,0 százalékkal. Az illatszerek forgalma 7,0 százalékkal, a használt cikkeké 5,1 százalékkal nőtt októberben. Jelentősen, 48,1 százalékkal bővült a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene.

Havi szinten is bővülést regisztráltak

Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal volt nagyobb októberben a kiskereskedelmi forgalom a szezonálisan és naptárhatástól megtisztított adatok szerint. Szeptemberhez képest az élelmiszerfogyasztás 0,5 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek eladása pedig 1,1 százalékkal nőtt, az üzemanyag-forgalom viszont 0,3 százalékkal csökkent októberben – közölte a KSH.