Sötét mód ikon
2026 július 23
A rendőrséghez fordult az MNB

A rendőrséghez fordult az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél történt, a jegybank álláspontja szerint bűncselekmények gyanúját felvető események miatt. Az MNB a Büntető Törvénykönyv előírásaiba ütköző hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve további pénzügyi visszaélésekre utaló, büntetőjogilag értékelhető cselekmények gyanúja miatt fordult a nyomozó hatósághoz.

Mint emlékezetes, a jegybank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának azért kellett 2014. december 5-én visszavonnia a Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét, mert a bank működése számos ponton nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, és súlyosan megsértette a felügyeleti hatóság határozatát is. A bank további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését. A Széchenyi Bank ma végelszámolás alatt áll, betéteseit az Országos Betétbiztosítási Alap, illetve az állam kártalanította.

A jegybank a Széchenyi Bank engedély-visszavonását követően indított – még folyamatban lévő – személyi felelősségre vonatkozó vizsgálata során döntött a feljelentés megtételének szükségességéről. Az MNB a látókörébe került büntetőjogi vonatkozások kapcsán ma a nyomozó hatóság számára konkrét problémás tranzakciókra, bankvezetői intézkedésekre vonatkozó adatokat, információkat is rendelkezésre bocsátott.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.