2024 március 29

Tényleg kolbászból lehet majd a kerítés is

Arra számítunk, hogy stabilizálódik az ágazat, több sertés lesz, s ennek hatása meg fog jelenni a fogyasztói árakban is” – hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az élő és félsertés áfájának jövő januártól hatályos 22 százalékpontos csökkentése segít a sertéstartókon, a feldolgozókon és hozzájárul a munkahelyeket megőrzéséhez. Hangsúlyozta: a feketegazdaság az elmúlt években jelentős méretűvé vált, ám a döntés elősegíti az ágazat fehéredését, hiszen 5 százalékos forgalmi adó mellett már nem lesz érdemes feketén importálni, illetve feldolgozni.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett tápiószentmártoni nemzetközi hurkatöltő fesztiválra többek között Erdélyből, a Felvidékről, Csehországból és Bulgáriából is érkeztek csapatok – közölte Turi Istvánné főszervező. A versenyben 50 csapat vesz rész, az eseményre érkező vendégek száma eléri négyezret.

A Fidesz szerint talpra állhat a nehéz helyzetben lévő magyar sertéságazat az élő- és félsertés áfacsökkentésének köszönhetően. A kormánypárt szerint a lépéssel több tízezer munkahelyet lehet megmenteni, sőt újakat létrehozni a hazai vidék számára a sertéstartásban és sertésfeldolgozásban.

Nagy a baj a sertéságazatban

A Fidesz közleményében foglalta össze, hogy a magyar sertésfeldolgozók és -termelők az ágazatban kiemelkedően magas, 30-40 százalékos feketegazdaság miatt évek óta komoly gondokkal küzdenek.

A 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkenő áfakulcs az élő- és félsertésre vonatkozóan a kormánypárt szerint jelentősen növeli a hazai feldolgozók versenyképességét és segíti a magyar sertéshús sikeres exportját, valamint hazai keresletét is.

A magyar sertésstratégia megvalósításával 2020-ig a kétszeresére nőhet a jelenleg alig 3 milliós állatállomány, valamint közel 20 ezer új munkahely jöhet létre. Az ágazat fejlődni akarását jelzi, hogy a legutóbbi, állattartó telep korszerűsítése pályázaton mintegy 25 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre a sertéstartók részére, az új, 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program pedig kiemelten fogja kezelni az állattartó ágazatokat – áll a Fidesz közleményében.

A DK szerint az áfacsökkentés káros a sertéstartók számára

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az élő- és félsertés áfájának csökkentése kizárólag a feldolgozó üzemek érdekeit szolgálja, kifejezetten káros viszont a sertéstartók számára, akiknek a felhasznált takarmányok és más anyagok árában továbbra is 27 százalékos áfát kell kifizetniük, ám az eladott sertések árában az eddigi 27 százalék helyett csak 5 százaléknyi áfát kapnak.

Az ellenzéki párt mai közleményében kifejtette: igaz ugyan, hogy a sertéstartók az áfa elszámolásakor az 5 százalékot befizetik, az általuk korábban kifizetett 27 százalékot pedig visszaigénylik, a közbeeső időszakban viszont kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, így termelési feltételeik romlanak.

A DK szerint a kormány a feldolgozó üzemek helyzetét a termelők megkárosításával javítja, miközben a bejelentett lépés a fogyasztókat egyáltalán nem érinti, a sertéshús ára ettől nem csökken, a költségvetésnek egyetlen fillérjébe sem kerül az intézkedés.

A DK a közlemény szerint általában is ellenzi az élelmiszerek áfájának csökkentését, mivel álláspontjuk szerint az komoly költségvetési áldozatok árán többnyire nem a legrászorultabbaknak, hanem a tehetősebbeknek használ.

A párt szerint a jövőre hivatalba lépő demokratikus kormánynak ehelyett az élelmiszertermelés helyzetét átfogóan javító intézkedéseket kell tennie.