Arre figyeltem fel délután, hogy Dorcsi, az unokám őrülten nyomkodja a telefonját, közben óg móg dohog, simfel valakit.

Mégis, mi a gond? – kérdezem tőle a szitkozódás pillanatnyi szünetében.

Ez az idióta Peti azt írta rólam a Facebook-on, annyira kétbalkezes vagyok, hogy legfeljebb ragasztós kézzel sikerülne elkapnom labdát. Meg is írtam, hogy vele pedig az a baj, ha egy csepp esze lenne, akkor éppen féleszű volna. Hosszú haj, rövid ész válaszolta erre, én lehülyéztem. Most azt üzente, mindig is tudta, hogy komplett idióta vagyok, de majd mindjárt én is megmondom neki a magamét.

Ácsi mondtam erre, nem ez a megoldás…

Eszembe jutott ugyanis Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatójának utóbbi nyilatkozata, a légitársaságára is kivetett extraprotit-adó kapcsán, miszerint a magyar gazdaságfejlesztési miniszter nyilván elfelejtette a közgazdaságtant, ezért küld neki egy Közgazdaságtan tökfejeknek (Economics for Dummies) című könyvet. Egy interújban pedig azt hangoztatta, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter komplett idióta. 

“Ha pedig valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor – úgy látszik – ennek felnőtt korban is nyoma marad”, válaszolta erre minisztertársát védendő immár a másik magyar, a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lám a közéletben így süllyed egyre kiszíthatatlanabb mélységekbe egy szócsörte.

Mi hát  – ha van egyáltalán – a megoldás?

Figyelj Dorcsi! – mondtam az unokámnak. Ez a szócsata rövid távon úgy oldható meg, hogy felajánlasz Petinek egy találkozót a parkban, ahol megkérdezed, mi a baja veled. Van azonban egy úgymond hosszabb távú tanulsága is a dolognak. Az útszéli primitív, vádaskodó hangnem sohasem oldja meg a gondokat. Tudod igaz a ugyanis a mondás: a stílus maga az ember, „Le style c`est l`homme meme.” – Georges Louis Leclerc de Buffon.

Tíz perc sem telt el, s Dorcsi kifutott hozzám  a konyhába.

Holnap tíz óra a parkban – mondta.