2024 április 19

Kőműves Kelemen Zalaegerszegen, az igazság néha átjön a falakon


A napokban mutatta be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Sarkadi Imre népballadából írt befejezetlen művét, a Kőműves Kelement. A Szörényi Levente és Bódy János által írt  ballada Ivánka Csaba átdolgozásában került színpadra.

Figyeltem az előadást. A fiatalemberek ragyogó táncát, a kiváló dalbetéteket és a meggyőző színes koreográfiát. Hallgattam a rövid szövegeket, és arra gondoltam, bizony ezekben a népballadákban meglehetősen sok igazság van.

Szabad-e, lehet-e Déva dicső várát súlyos áldozattal, egy ember meggyilkolásával felépíteni? A mában elkövetett rémtettek vajon tényleg feledésbe mennek-e? Az utókor majd valóban csak a hatalmas emberi teljesítmény, Déva várának égbenyúló falait látja-e. Vagy nem felejti azt a sok ármánykodást, pénzsóvárságot, amely végül a kőművesmester feleségének feláldozásához vezetett?

Hogyan élhetünk nyugodtan olyan világban, ahol azokat büntetik meg, akik az igazságot kimondják és nem pedig azokat, akik elhallgatják, eltitkolják azt.


Nekem ez az igazság “jött át” a zalaegerszegi színpadi falakon.