VASÁRNAPI SZÖSSZENET

A fiaméknak elfoglaltsága akadt minap, s felhozták hozzám a nyolc éves unokámat, a Dorcsit. Cserfes, érdeklődő aranyos kislány. Imádom úgy, ahogy van, különösen a vöröses haját és a már itt-ott megjelent szeplőit.

Ilyenkor persze beindul a sütésfőzés, ilyenkor a gyerek ,,főnök”, készül a kedvenc kajája. Rendjén is van mindez, ezért vannak a nagymamák

Dorcsinak odatoltam egy széket a konyhapulthoz, arra felállva segített nekem panírozni. Merthogy kedvence készült, a rántotthús. A panírozásra még a múltkor tanítottam meg. Csinálta is bőszen, könyékig lisztes, tojásos, zsemlemorzsás lett hamarosan, de forgatta, kenegette, tapogatta a húsokat derekasan.

Egy idő után lassult a tempó, ásítozott. A jó nagymama egy idő után természetesen megsajnálta, s odadobta a képzeletbeli mentőövet, mondván:

– Pihenj kicsit. Gyere bekapcsoljuk a televíziót. Nézzél egy kis mesét!

Így is történt. Dorcsi kényelmesen elterpeszkedett a fotelban, és már nézte is a rajzfilmet.

Miközben kitartóan paníroztam az járt az eszemben, hogy ebben a modern technikában mégiscsak van némi ráció.

Kisvártatva arra figyeltem fel, hogy éktelen gyereksírás árad ki a nappaliból.

Nohiszen, rohantam be a szobába mindenre felkészülve.

Dorcsi ott kuporgott a fotel sarkában, könnyei közt rémülten meredt a képernyőre. Ukrajnát mutatták, füstölgő épületeket, tankokat, menekülő embereket, közöttük egy zokogó kislányt premier plánban, aki bőröndöt húzva menekül a családjával Magyarországra.

Ennyit a technika áldásáról. A gyerek átkapcsolt a hírcsatornára.

Átkaroltam Dorcsit, aki lassan-lassan megnyugodott.

– Tudod mit? Láttam múltkor egy nagyon jó filmet az Ádival, a Croodé-kat. Megnézhetjük együtt. A panírozás még várhat.

Azon morfondíroztam magamban, miközben elindítottam a filmet: milyen jó, hogy az embernek ennyi unokája van, mindegyiktől hall, tanul valamit.

Röpke gondolat volt ez. A cselekmény máris magával ragadott. Dorcsi hozzámbújt nézte a mesét, izgult nevetett a cselekmény szerint.

Az animácós film őskori családról szól, akik az életükért küzdnek mindenféle mesebeli lények ellen. A túlélés egyetlen lehetősége az összetartó család, amely tűzön vízen át küzd a tagjaiért, akik között a szolidaritás és a féltés a legfőbb kapocs. Ebbe a famíliába csöppen bele egy fiú, akinek a szülei korábban váratlanul meghaltak, de előtte még azt mondják neki, hogy menjen a lenyugvó Nap irányába és találja meg „holnap” nevű helyet. A békés és szép világot, amit végül elér a maroknyi csapat, s ezzel beteljesül az álmuk.

A film után Dorcsi csak annyit kérdezett:

– Mama, az a kislány, akit még a film előtt láttunk, ugye eljutott a ,,holnapba”?

– Azt nem tudom, de az biztos, hogy a Nap irányába mentek.