2024 április 16

A Nap másnap is felkel

A 20. században rengeteg olyan esemény volt, ami miatt joggal gondolhatjuk, hogy nem lehetett könnyű átvészelnie az akkori generációknak. Gondoljunk csak arra, ha valaki 1900 körül született Magyarországon! Az első világháborúban már harcolnia kellett, és lehet, hogy a másodikban is! Aztán átélhetett különböző színű elnyomásokat, hiperinflációt, aztán évtizedekig tartó, harmadik világháborúval fenyegető hidegháborút.

A 21.században sem csak jó dolgok történnek ugyanakkor; volt már terrorveszély, gazdasági összeomlás, természeti katasztrófa is. A 2020-as év óta viszont mintha úgy éreznénk és érezhetnénk, hogy nem túl kegyes a sors a most élő emberekhez sem. A koronavírus világjárvány rég nem látott kihívás elé állította a világot, az életünk egy csapásra változott meg igazából kisebb kihagyásokkal közel 2 évre. Aztán alighogy véget ért ez az egész, jött is az orosz-ukrán háború. Tőlünk néhány száz kilométerre dúlnak harcok több, mint 1 hónapja; ez most nem valami sosemhallottamróla országban történő polgárháború, hanem a közelben lévő nyers valóság. És ki tudja persze, hogy nem szélesedik-e tovább a konfliktus; nem jó érzés arról olvasni, hogy melyik ország külügyminisztere mennyire tartja elérhető közelségűnek az atomháborút.

A család ilyenkor még inkább felértékelődhet (www,shutterstock.com)

Ilyen helyzetben nem könnyű optimistának lenni, főleg, ha a mi életünkre is gyakorolnak a fenti események közvetett, vagy közvetlen hatást. Sajnos nem tudunk túl sokat tenni érte, hogy ne hassanak ránk sehogy, és megmásítani sem tudjuk egymagunk ezeket a helyzeteket. Érdemes lehet ilyenkor mégis magunkra, a saját életünkre, az apró mozzanatokra koncentrálni; ha már a rossz dolgok ellen nem tudunk tenni, fokozottan fontos megélni a jó pillanatokat. Már csak azért is, mert történhet bármi, a Nap másnap is felkel – ha vírus alatt, akkor úgy, ha háborús veszélyben, akkor úgy, de mégiscsak megéri megőrizni a higgadtságunkat és vidámságunkat.

Címlapkép forrása: Shutterstock