2024 április 20

Kisebb erősödéssel zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője elmondta: a nap nyertese a Richter volt, a papír közepes forgalom mellett erősödött. A szakértő szerint az OTP és a Mol esetében egyértelmű, hogy a befektetők kivárnak.

A BÉT-en továbbra is alacsony volt a forgalom, fontosabb piacmozgató hír nem érkezett – tette hozzá.

A Mol 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 820 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 21 forinttal, 0,50 százalékkal 4179 forintra csökkent, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,02 százalékkal 396 forintra nőtt, forgalma 100,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 56 forinttal, 1,51 százalékkal 3770 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1506,44 ponton zárt csütörtökön, ez 3,25 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.