2024 május 06

Folytatódott a profitkivétel az európai tőzsdéken

Kezdeti erősödés után folytatódott a pénteken kezdett profitkivétel a viszonylag meredek múlt heti drágulásból. Zárás felé a visszaesés lassult néhány friss amerikai adat nyomán, amelyek felkeltették a reményt, hogy az amerikai jegybankrendszer (Fed) nem siet a kamatemeléssel.

Megnyugvást hozott a stresszteszt, de…

Az Európai Központi Bank (EKB) bankterhelési próbájának (stressz-teszt) vasárnapi eredményhirdetése, amely a vártnál jobb lett, eleinte erősítette a nem kifogásolt pénzintézetek részvényeit. Később azonban ezek is gyengülni kezdtek, miután október közepe óta átlagosan 14 százalékkal nőtt árfolyamuk a vizsgálat eredményére várva.

A bankvizsgálattól eltekintve a nap hírei ismét kellemetlenek voltak. A friss felmérés szerint Németországban hatodik hónapja romlott – majdnem kétévi mélypontra – az üzleti hangulat. A német iparkamara csökkentette gazdasági növekedési előrejelzését Németország számára.

Az irányadó cégek közül a holland TNT Express logisztikai vállalat a piacainak lassú növekedésére figyelmeztetett, a Morgan Stanley bankház pedig leértékelte az Air France-KLM légitársaságot. Ezt az iparági részvények is megérezték.

Vita az unióban

Az Európai Unió szokásos negyedéves csúcsértekezletén most sem sikerült egyetértésre jutni a gazdaság költségvetési ösztönzését sürgető francia és olasz, illetve a költségvetési fegyelemhez ragaszkodó német álláspont között. Ráadásul új ütközőpont is keletkezett, miután Nagy-Britannia nem hajlandó többet befizetni az EU közös költségvetésébe amiatt, hogy az EU őszi statisztikai reformja miatt a legtöbb ország, közte Nagy-Britannia gazdasági teljesítménye papíron megnőtt évekre visszamenőleg, de egyebek közt Németországnak, szintén a statisztikai reform miatt, visszatérítés járna.

Óvatosságot indokolt az is, hogy a Fed szerdán fejezi be soron következő pénzügy-politikai értekezletét. Afelől alig van kétség, hogy közel egy évi szűkítés után az amerikai központi bankrendszer most már be is fejezi mennyiségi enyhítését, de a befektetők nyugtalanul várják, hogy a közleményből mire lehet majd következtetni a kamatemelés kezdetére vonatkozóan.

Egy előzetes felmérés szerint az amerikai szolgáltatások teljesítménye ebben a hónapban is erősen nőtt, de mégis hat hónapja a leglassabban. Szintén az Egyesült Államokban a lakás-adásvételi szerződések szeptemberben is szaporodtak, de a vártnál kevésbé. Mindez enyhítette az aggodalmakat a Feddel kapcsolatban.

Estek a főbb mutatók

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,40 százalékos romlással 6363,46 ponton zárt, 5,71 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,95 százalékos mínusszal 8902,61 ponton végzett, 6,80 százalékkal alacsonyabban, mint tavaly év végén.

Párizsban a CAC-40 0,78 százalékkal 4096,74 pontra gyengült, 4,64 százalékkal elmaradva a múlt év végi értékétől.

A milánói FTSE MIB-40 2,40 százalékot, a madridi IBEX-35 1,39 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 3,29 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 0,47 százalékkal 2437,72 pontra gyarapodott, de a Mol 1,73 százalékkal 156,50 zlotyra esett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,49 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel, 17 129,75 ponton zárt hétfőn.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,01 százalékkal, az S&P 500-as 0,15 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,20 százalékkal volt az előző záró alatt.

Erősödött az euró, esett az arany

Az euró, 1,27 dollár felett, 0,33 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este. Svájci frankban, 1,21 frank alatt, 0,07 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 85,70 dollár volt, 43 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,50 dollárral 738,50 dollárra nőtt, de a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0102 dollárral 2,1715 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1228,85 dollár volt a péntek esti 1230,50 dollár után azonnali szállításra Londonban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]