2024 április 18

Felfelé kezdtek az amerikai indexek

A kereskedés kezdetén a New Yorkban a DJIA-30 index 0,05 százalék, az S&P-500 index 0,07 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,12 százalék emelkedést mutatott. Pénteken vegyesen zártak az indexek, a DJIA-30 0,00, az S&P-500 0,18 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite 0,13 százalékkal csökkent.

A befektetők főként a közép-európai idő szerint délután 4 órakor megjelenő ISM adatra várnak, volt azonban a kereskedés előtt néhány társasági hír is, amelyre a befektetők figyeltek – emelték ki a Quaestor elemzői a nyitás előtt kiadott összefoglalójukban.

Szárnyal a Conn’s

Az elektronikai és lakás-felszerelési kereskedő vállalat, a Conn’s részvényei kilőttek a társaság negyedéves jelentését követően. Az első negyedév során a cég profitja 28,5 millió dollárra, részvényenként 77 centre duzzadt, amely meghaladta a piaci várakozásokat. A részvényenkénti tisztított profit 80 centet tett ki. Az árbevétel 33,6%-kal 335,4 millió dollárra nőtt, míg a piac 329 millió dollárra számolt.

Az idei kedvező eredményeket követően további növekedéssel számol a Conn’s, a teljes pénzügyi évet illetően 3,4-3,7 dolláros részvényenkénti profitot várnak, míg az áruházak forgalma 5-10%-kal növekedhet. A vállalat részvényei 12,1%-kal erősödtek a piacnyitás előtt.

Kezdődik az Apple fejlesztői konferencia

Az Apple éves fejlesztői konferenciája San Franciscoban, melyen a technológiai óriás a várakozások szerint számos új innovációt jelenthet be. A szakértők többek között az új iOS operációs rendszer, valamint az új iPad-iPhone kezelőfelület bemutatását várják.

A Broadcom félvezető gyártásban és a vezeték nélküli kommunikációs eszközökben érdekelt vállalat kiszállhat a mobiltelefonok rádiós moduljának előállításából, derült ki a cég mai közleményéből. A Broadcom a részleg teljes leírásával vagy esetleges eladásával szüntetheti meg a mobilkészülék kommunikációért felelős moduljának gyártását. A hírt követően felfelé indult a részvényárfolyam, a nyitás előtt 13%-os pluszban áll.