2024 május 08

A Mol lett a nap vesztese

A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A vége is lehúzta a BUX-ot

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese elmondta: mozgalmas volt a csütörtöki kereskedés. A hazai tőzsdén eleve nem indult igazán jól a nap, majd a délelőtti órákban a csökkenő európai indexekkel együtt esett a BUX.

Délután jó amerikai makrogazdasági és vállalati hírek érkeztek, ami Európában is javította a hangulatot, felfelé indultak a részvényindexek. A BUX is emelkedett, végül az utolsó kötések lehúzták, de napi mélypontja felett zárt.

Esett a Mol

A Mol 265 forinttal, 2,25 százalékkal 11 500 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 3920 forintot ért, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 356 forintra erősödött, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,76 százalékkal 3900 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1483,66 ponton zárt csütörtökön, ez 1,32 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Drágult a kukorica

A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica, a napraforgómag és a repce elszámolóára is változott csütörtökön.

A takarmánykukorica jövő márciusra 100 forinttal 37 700 forintra drágult. Novemberre maradt 35 500, decemberre 36 000, jövő májusra 39 000, jövő júliusra pedig 40 100 forint.

A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára jövő márciusra 500 forinttal 91 500 forintra nőtt. Novemberre továbbra is 89 000, decemberre 89 500 forint. A nagy olajtartalmú repce elszámolóára novemberre 1000 forinttal 92 500 forintra, jövő márciusra pedig 500 forinttal 93 000 forintra nőtt. Jövő augusztusra változatlanul 99 000 forint.

A malmi búza decemberre maradt 49 800, jövő márciusra 50 200 forint. A takarmánybúza elszámolóára decemberre változatlanul 41 000, jövő márciusra 42 300 forint.

A takarmányárpa elszámolóára sem változott, decemberre továbbra is 40 300 forint.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]