2024 július 19

Fitch: kétezer milliárd dollár felett az államadósok idei kamatfizetési kötelezettsége

Meredek emelkedéssel kétezer milliárd dollár fölé növekszik az idén az államadósok globális kamatfizetési kötelezettsége – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: számításai szerint az általa államadós-besorolással ellátott gazdaságok portfoliójának tagjai 2023 egészében várhatóan 2300 milliárd dollár körüli kamatköltséggel számolhatnak szuverén adósságállományuk után. A Fitch szektorelemzése szerint ez annak a következménye, hogy a fejlett ipari gazdaságok kamatkiadásai 2020 óta 47 százalékkal, a feltörekvő gazdaságok szuverén kamatterhei 40 százalékkal emelkedtek.

A cég hangsúlyozza: ez a növekedési folyamat azt jelzi, hogy vége az alacsony infláció és – legalábbis a magasan fejlett gazdaságok esetében – a kivételesen alacsony kamatok korszakának. A hitelminősítő felidézi, hogy az általa államadós-besorolással nyilvántartott fejlett gazdaságok éves kamatköltsége a 2007-2021 közötti időszakban meglehetősen stabilan a 900 millió-ezermilliárd dollár közötti sávban volt, azzal együtt is, hogy ebben a csoportban a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-ráta mediánszintje ugyanebben az időszakban hozzávetőleg 20 százalékponttal emelkedett. A Fitch Ratings várakozása szerint a globális inflációs nyomáshoz társuló tavalyi kamatemelkedések a világ legtöbb szuverén adósára hatással lesznek.

A fejlett gazdaságok kamatköltsége ugyanakkor jelentősebb ütemben növekszik, mint a feltörekvő gazdaságoké, mivel a fejlett ipari térség korábban nagyobb mértékben kihasználta az alacsony hitelköltségek előnyeit – áll a hitelminősítő csütörtöki szektorelemzésében. A Fitch szerint a különbséget az is magyarázza, hogy a feltörekvő térségben számos jegybank várhatóan a jelenlegi szinten tartja alapkamatát az idei év második felében, mivel ezek a jegybankok a fejlett régió központi bankjainál korábban kezdtek jelentős monetáris szigorítási ciklusokat. A fejlett térség kamatköltség-folyamatait erőteljesen befolyásolja az Egyesült Államok, a világ legnagyobb államadósság-kibocsátója. Az amerikai szövetségi kormány kamatkiadása a júniussal zárult mozgó tizenkét havi időszakban 616 milliárd dollár volt, és éves szinten most először lépte át a 600 milliárd dollárt – áll a Fitch Ratings tanulmányában.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy az amerikai államadósság mozgó tizenkét havi kamatköltsége alig nyolc hónappal korábban, tavaly novemberben haladta meg első ízben az 500 milliárd dollárt. A fejlett ipari térségen belül ugyanakkor a brit államadósság kamatterhének növekedése számít különösen kirívónak. A brit szuverén kamatköltség 117 milliárd font (51 ezer milliárd forint) volt a májussal zárult tizenkét hónapban, kétszer magasabb, mint a 2021 szeptemberével véget ért egy évben – áll a Fitch szektorelemzésében.

A legfrissebb adatok szerint több mint hat évtizede először száz százalék fölé emelkedett a GDP-arányos brit államadósság-ráta. A brit statisztikai hivatal (ONS) a minap közölte, hogy május végén a nettó államadósság-állomány 2567,2 milliárd font volt, és ez 100,1 százalékos GDP-arányos nettó államadósság-rátának felel meg. Az ONS visszatekintő adatsora szerint a brit közszféra adósságterhe a hazai össztermék arányában mérve legutóbb 1961 márciusában volt ennél magasabb: akkor 102,5 százalékos nettó államadósság-rátát mértek – közölte a távirati iroda.