2024 február 29

Lemondott a török jegybank elnöke, az államfő kinevezte utódját

Néhány órával azután, hogy lemondott a török jegybank elnöke, az államfő máris kinevezte utódját.

Hafize Gaye Erkan helyére, a jegybank eddigi alelnökét, Fatih Karahant nevezte ki Recep Tayyip Erdogan török elnök. Fatih Karahan a Pennsylvaniai Egyetemen szerzett közgazdasági doktori címet és korábban egyebek között az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i irodájának közgazdásza volt.

A jegybankot elsőként vezető nő, Hafize Gaye Erkan tavaly júniusi kinevezésekor komoly kamatemelésbe fogott. Ez éles fordulat az államfő által korábban szorgalmazott alacsony kamatpolitikához képest, ami az infláció gyorsulásához és a külföldi befektetők elbizonytalanodásához vezetett. Azóta a jegybank 8,5 százalékról 45 százalékra emelte irányadó rátáját. Hafize Gaye Erkan a lemondást bejelentő közleményében úgy fogalmazott. „Gazdasági programunk elkezdte meghozni a gyümölcsét, de hogy ne érintse családomat és másfél éves gyermekemet az ellenem indított karakter-gyilkosság, felmentésemet kértem”.

Lemondott a török jegybank elnöke, az államfő kinevezte utódját

Mehmet Simsek pénzügyminiszter közleményben jelezte. Hafize Gaye Erkan lemondása az ő személyes döntése volt. A kettejük által elindított új gazdasági program folytatódik. Külföldi befektetők, köztük az olyan „nagyágyúk”, mint a Pimco és a Vanguard, tavaly év végén kezdték meg a török eszközök felvásárlását. Ezzel jelezve a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter által elindított gazdasági program iránti bizalmat.

Borítókép forrása: Shutterstock