2024 július 18

Több fronton is harcol Zelenszkij – szörnyű jövő vár Kijevre 

Bár a több, mint két éve húzódó háború során mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett már el, most a szakértők az eddiginél is borúsabb jövőt jósoltak a harcban álló feleknek. Az elemzők szerint Ukrajna és Oroszország egy „halálos nyár” előtt áll, amely során mindkét oldalon több ezer ember fog meghalni – idézte az index.hu. A tavalyihoz hasonló nagy ukrán ellentámadásra nem lehet számítani. Aggodalomra viszont bőven lesz okunk, hiszen az oroszok teljes erőbedobással ostromolják az ukrán városokat. Ukrajna nem tud mást tenni, mint bízik a nyugati szövetségeseiben, hogy továbbra is küldik majd a segélycsomagokat, és a friss fegyverek segítségével a pozíciójuk megtartására kell koncentrálniuk. A legfrissebb jelentések szerint hatalmas veszteségek vannak mindkét oldalon, többezer páncélozott harcjárművet veszítettek már az oroszok és az ukránok is a háborúban.  

Hatalmas pusztítás Harkivban 

Több hete történt, hogy egyes európai országok lehetővé tették Ukrajna számára, hogy a nyugati fegyverekkel oroszországi célpontokat támadjanak. Nem sokkal ezután az ukrán hadsereg csapást mért az oroszországi rakétaindító állásokra. Ihor Terekhov, Harkiv polgármestere arról számolt be, hogy ezt követően drámai fordulatot vett az orosz ostrom. A támadások száma a városban jelentősen lecsökkent. A mai napon viszont egy orosz támadás következtében egy ember meghalt és kilencen, köztük egy csecsemő, megsérültek Harkivban.  

Volodimir Zelenszkij elnök a Telegramon közölte, hogy Oroszország több mint 800 siklóbombát használt ukrán célpontok ellen az elmúlt héten. Az ukrán elnök most ismét felszólította a nyugati szövetségeseket a jobb fegyverrendszerek biztosítására, hogy Ukrajna hatékonyabban támadhassa az orosz katonai infrastruktúrát. 

Több fronton is harcol Zelenszkij – Puccsot akadályoztak meg Ukrajnában  

A háború nehézségei mellett Zelenszkij elnöknek további megpróbáltatás is jutott. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat beszámolt arról, hogy elfogtak egy csoportot, amely meg akarta dönteni a hatalmat Ukrajnában.  

Címlapkép forrása: Shutterstock