2024 október 07

Bezzeg a brit infláció lassult

A várakozásokkal ellentétben augusztusban is csökkent a brit infláció üteme, elsősorban az élelmiszerárak növekedésének lassulása miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a fogyasztói árak átlagosan 6,7 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. Az elemzői előrejelzések átlaga 7 százalékra visszagyorsuló tizenkét havi inflációt valószínűsített augusztusra, mindenekelőtt az üzemanyagok drágulása miatt. Júliusban 6,8 százalékos, júniusban 7,9 százalékos, áprilisban és májusban egyaránt 8,7 százalékos éves inflációt mértek Nagy-Britanniában. Vagyis augusztus volt a harmadik olyan hónap egymás után, amikor lassult a fogyasztói árak emelkedési üteme tizenkét havi összevetésben számolva. Az éves infláció tavaly szeptember és az idei év márciusa között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot.

A 11,1 százalékos ütem volt a legmagasabb

A tavaly októberben mért 11,1 százalékos ütem volt a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött. Az indikatív modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb éppen 41 évvel korábban. 1981 októberében volt a tavaly októberinél magasabb az éves brit infláció, 11,2 százalékos ütemmel. Augusztus volt ugyanakkor az ötödik olyan hónap egymás után, amikor az éves inflációs ütem az egyszámjegyű tartományban járt. A tizenkét havi brit infláció múlt havi csökkenésének elsődleges oka az élelmiszerek éves áremelkedésének lassulása volt.

Az ONS szerdai beszámolója szerint ebben a termékkategóriában átlagosan 13,6 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak. Az augusztussal zárult tizenkét hónapban a júliusi 14,9, a júniusi 17,4, a májusi 18,4, az áprilisi 19,1 és a márciusi 19,2 százalékos éves drágulás után. A brit statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy az élelmiszerek éves drágulása több mint négy és fél évtizede nem volt olyan gyors, mint idén márciusban. A beszámoló szerint ugyanakkor hosszabb időszak tartós csökkenése után valamelyest emelkedett az üzemanyagok ára a múlt hónapban. A motorbenzin literje átlagosan 1,485 fontba (660 forintba) került augusztusban, 5,3 pennyvel többe, mint júliusban – ismertette  a távirati iroda.

Bank of England inflációs célja 2 százalék

A dízelüzemanyagok 5,9 pennys havi emelkedéssel literenként átlagosan 1,511 fontra (672 forintra) drágultak. A szerdai inflációs jelentés szerint mindez azt jelenti, hogy a motorüzemanyagok éves összevetésű árcsökkenésének üteme 16,4 százalékra lassult. Augusztusban a júliusi 24,9 százalékos tizenkét havi visszaesés után. A Bank of England inflációs célja 2 százalék, vagyis a brit infláció a váratlan augusztusi csökkenés ellenére még mindig több mint a háromszorosa a jegybanki célszintnek. Ebben az inflációs környezetben a Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja – csaknem két éve folyamatosan és agresszív mértékben szigorítja monetáris politikáját.

A brit központi bank 2021. december 16-án kezdte a szigorítási ciklust az addigi 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és az azóta végrehajtott tizennégy kamatemelés nyomán jelenlegi alapkamata 5,25 százalék; ez 15 éves csúcs.