2024 március 29

Bahmut – helyenként az ukránok is dominálnak

Úgy tűnik lassan a háború legvéresebb csatájának végéhez közeledünk. Jevgenyij Prigozsin vezetésével a Wagner-csoport lassan, de biztosan folytatta az előrenyomulást. Rengeteg emberéletet követelt már a háború és a helyzet napról-napra egyre rosszabb. A legutóbbi jelentések szerint körülbelül 100 ezer orosz katona halt meg a Bahmut elfoglalásáért folytatott csatában. Robert C. Castel, izraeli biztonságpolitikai szakértő szerint Bahmut városában az elmúlt napokban tovább nyomult a Wagner-zsoldoshadsereg. Robert C. Castel arról is beszélt, hogy ennyire közel még nem voltunk Bahmut bukásához. A szétlőtt város utolsó pontjába kapaszkodnak az ukránok, amely nem más, mint egy gyerekkórház megerősített épülete.

(www.shutterstock.com)

Bahmut körül az ukránok örülhettek

Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes keddi bejelentésében az ukránok sikereiről beszélt. Jelentésében arról számolt be, hogy az ukrán csapatok az utóbbi napokban előnyre tettek szert Bahmut körül. Azt is hozzátette, hogy az ukrán hadsereg vagy 20 négyzetkilométernyi területet szerzett vissza az orosz erőktől az elmúlt napokban Bahmut körül. A városon belül azonban Jegvenyij Prigozsin csapata dominált. Maliar viszont arra is figyelmeztetett, hogy az ukrán előrenyomulás Bahmut körül nem része a több hónapja tervezett nagy ellentámadásnak. „A kezdeményezés fokozatosan hozzánk kerül. Legyőzzük őket, sikeres védelmi műveletet folytatunk, és időnként oldalról támadjuk az ellenséget,” jelentette ki Szerhij Cserevatij. Moszkva is elismerte, hogy erői visszaszorultak a várostól északra fekvő területeken.

Úgy tűnik, hogy Oroszország megduplázta Bahmut elfoglalására fordított erőfeszítéseit, mielőtt még túl késő lenne. A város jelentős stratégiai értéket képvisel mindkét fél számára. Egyelőre az ukrán ellentámadás még várat magára, addig viszont az oroszok szeretnék megszerezni Bahmut városát. Ukrajna fegyveres erői szerdán arról számoltak be, hogy az oroszok továbbra is hatalmas hangsúlyt fektetnek az ostromolt város elfogására.

Forrás: reuters.com; portfolio.hu; mandiner.hu; cnbc.com

Címlapkép: Shutterstock