Sötét mód ikon
2026 július 25
  1. Főoldal
  2. Kategória

Egyéb


Egyéb

Papíralapú szja-bevallás? Egyre többen választják az elektronikus verziót

Még március 17-ig kérhetik a papíralapú szja-bevallást azok, akik nem szeretnék az eSZJA rendszeren keresztül intézni adóügyeiket. A NAV szerint egyre kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint március 17-ig még lehetőség van papíralapú szja-bevallási tervezet postázásának igénylésére. Azonban ennek népszerűsége évről évre csökken: 2018-ban még 740 ezren kérték, […]

Egyéb

Diplomáciai viharfelhők – Kína felszólította az USA-t Tajvan ügyében

Újabb feszültség az Egyesült Államok és Kína között. Peking szerint Washington Tajvan-politikája veszélyezteti a békét, míg az amerikai külügy szerint nem történt jelentős változás. Kína határozottan bírálta az Egyesült Államokat, amiért az amerikai külügyminisztérium megváltoztatta a Tajvanra vonatkozó hivatalos álláspontját a honlapján. A módosítás során eltávolították azt a megfogalmazást, hogy az Egyesült Államok „nem támogatja […]

Egyéb

Rekordévet zárt a Forest-Vill hatvan kilométeres nagyfeszültségű hálózat építésével

Óriási bővítést hajtott végre a Forest-Vill Kft. Több mint hatvan kilométer új nagyfeszültségű hálózatot épített ki, A fejlesztések a fenntarthatóságot és a madárvédelmet is szem előtt tartották. A Forest-Vill Kft. tavaly több mint 60 kilométer új nagyfeszültségű villamosenergia-hálózatot telepített országszerte, ami az előző évek átlagának ötszörösét jelenti – közölte a vállalat. A villamosipari és energetikai […]

Egyéb

MOHU reform – Másfél millió embert érint a szelektív hulladékgyűjtés változása

A MOHU bejelentette, hogy az ötezer fő feletti településeken kétszer gyakrabban, kéthetente szállítja el a szelektív hulladékot. Az intézkedés 96 várost és másfél millió embert érint. A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. bejelentette, hogy kéthetente szállítja el a szelektíven gyűjtött papír-, műanyag- és fémhulladékot minden ötezer főnél nagyobb településen, ahol eddig havonta egyszer történt az ürítés. Az […]

Egyéb

Elhunyt Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője és elismert újságíró

A magyar gazdasági újságírás és a biztosítási szektor is gyászolja Lambert Gábort, aki hosszú évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a szakmában. A MABISZ saját halottjának tekinti. Február 16-án, 69 éves korában elhunyt Lambert Gábor közgazdász, újságíró, aki 2017 óta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs vezetőjeként dolgozott. A szervezet hétfőn tájékoztatta az MTI-t a […]

Egyéb

A háború folytatódik, mert az orosz katonák nem akarnak békét – Putyin csak színleli a tárgyalásokat?

Az orosz katonák elutasítják a béketárgyalásokat, és a harc folytatását követelik – állítja egy orosz haditudósító. Egyes katonák szerint a háború célja Ukrajna teljes megsemmisítése. Eközben nyugati elemzések szerint Putyin valójában nem is gondolja komolyan a tárgyalásokat, hanem időt nyer a háború további eszkalálásához. Az Orosz Fegyveres Erők egyik katonája, a „Tervező” hívójelű harcos szerint […]

Egyéb

A megfelelő felkészülés elengedhetetlen

A pénzügyek területén fontos a tudatosság és az előretervezés az eredményesség érdekében. Hiszen kellő utánajárás és megfontoltság nélkül nem lesz megfelelő a gazdálkodás. Nincs ez másként az együttlétek során sem, hiszen ahhoz, hogy egy pár mindkét tagja jól érezze magát, az alapos előjáték hatalmas jelentőséggel bír. Nézzük most meg, mit gondolnak erről a férfiak és […]

Egyéb

Reptéri korlátozások – Február 20-tól lezárják az indulási szintet az autósok előtt

Megkezdődik a Liszt Ferenc Repülőtér felújítása, amely forgalmi korlátozásokkal jár. Az indulási szintet autók nem használhatják, a 100E busz új helyre kerül, és a parkolási lehetőségek is szűkülnek. Február 20-án kezdődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljához vezető híd, valamint az épület előtti indulási (felső) szint ki- és beszállásra használt területének felújítása. Új forgalmi […]

Egyéb

Készen állunk – Nagy-Britannia csapatokat küldene Ukrajnába

Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy hajlandó brit csapatokat küldeni Ukrajnába, ha a helyzet megkívánja. Európa és az USA eltérő utakon járhat a háború lezárásának kérdésében. Sir Keir Starmer brit miniszterelnök első európai vezetőként kijelentette, hogy kész békefenntartó csapatokat telepíteni Ukrajnába, miközben elkötelezte magát a párizsi rendkívüli vezetői értekezleten való részvétel mellett. A találkozón Európa […]

Egyéb

Háború – Trump titkos alkuval kényszeríti térdre Putyint Szaúd-Arábiában?

Titkos tárgyalások szerveznek Szaúd-Arábiában az orosz és amerikai vezetők között, miközben Európát és Ukrajnát kihagyják a döntéshozatalból. Trump és Putyin egy olyan megállapodásra készülhet, amely rákényszerítheti Ukrajnát a békére – de milyen áron? Titkos egyeztetések a Közel-Keleten Amerikai és orosz tisztviselők az elkövetkező napokban találkoznak Szaúd-Arábiában, hogy megkezdjék a tárgyalásokat az Ukrajnában immár három éve […]

Egyéb

Fájdalomcsillapító vagy agyserkentő? – Meglepő hatást fedeztek fel az ibuprofénnél

Az ibuprofén nemcsak a fájdalmat csillapíthatja, hanem a memóriát és a reakcióidőt is javíthatja. A tanulmány szerint bizonyos fájdalomcsillapítók pozitívan, míg mások épp ellenkezőleg hatnak az agy működésére. Új kutatás tárta fel a fájdalomcsillapítók kognitív hatásait. Egy friss tanulmány szerint az ibuprofén, amelyet világszerte milliók használnak fejfájás, fogfájás és megfázás kezelésére, nemcsak a fájdalmat enyhítheti, […]

Egyéb

Brutális hideg jön – Akár mínusz 20 fok alá is zuhanhat a hőmérséklet!

Jövő héten beköszönt a kemény tél. A hőmérséklet évek óta nem látott mélységekbe zuhanhat, helyenként akár -20 fok alá is süllyedhet. A nappali fagyok mellett éjszaka extrém hidegre kell készülni. A hétvégén még enyhe, borongós időre számíthatunk, de jövő héten drasztikus lehűlés érkezik. A hidegfront betörésével február 17-e után egyes területeken mínusz 15-20 fok közé […]

Egyéb

Zelenszkij figyelmeztet – Európa ne hagyja magára Trumpot a béketárgyalásokon

Az Egyesült Államok Európa nélkül tárgyalna Ukrajna sorsáról, miközben a szövetségeseitől biztonsági garanciákat vár. Donald Trump gyors békemegállapodást sürget, Zelenszkij pedig egy közös európai hadsereg létrehozását szorgalmazza. Az Egyesült Államok az európai országokhoz fordult, hogy felmérje, milyen biztonsági garanciákat tudnának nyújtani Ukrajnának. De közben Európát teljesen kihagyná a béketárgyalásokból. Az amerikai kormány célja, hogy pontos […]

Egyéb

Putyin és Trump csúcstalálkozóra készül – Újraírják a világrendet?

Putyin és Trump csúcstalálkozó előkészítésről beszélt telefonon Szergej Lavrov és Marco Rubio. A közvetlen kommunikációval a két elnök találkozójának az előkészítését is szervezik. Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterek szombaton telefonon egyeztettek a két ország kapcsolatáról. Az amerikai fél kezdeményezésében létrejött beszélgetés során a felek megállapodtak a kommunikáció erősítésében és az orosz-amerikai csúcstalálkozó […]

Egyéb

Vége egy korszaknak – Ötven év után lekapcsolják a Doel 1 atomerőművet

Ötven évnyi működés után pénteken hivatalosan is lekapcsolják a belgiumi Doel 1 atomerőművet. A fokozatosan végrehajtott leállítás része Belgium nukleáris kivezetési tervének, amely komoly vitákat váltott ki a környezetvédők és a kormány között. Péntek este hivatalosan is lekapcsolják a Doel 1 atomerőművet, Belgium legrégebbi nukleáris reaktorát, amely ötven évnyi áramtermelés után végleg beszünteti működését. Az […]

Egyéb

Az Europol nemzetközi bűnhálózatot buktatott le – Négy millió euróért 35 ezer tonna mérget ástak el Horvátországban

Az Europol illegális hulladékbotrányt leplezett le Horvátországban. A nyomozás során kiderült, hogy az országokon átívelő bűnszervezet 35 ezer tonna veszélyes hulladékot ásott el. Négy milliós haszonra tettek szert a bűnözők. Nemzetközi hulladékbűnözés a horvát hatóságok célkeresztjében A horvát bűnüldöző hatóságok 2025. február 13-án tizenhárom személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tagjai egy környezeti bűnözési […]

Egyéb

Migráció, értékválság, politikai zűrzavar – Vance kemény kritikája Európa politikájáról

J. D. Vance amerikai alelnök a Müncheni Biztonsági Konferencián élesen bírálta Európa politikáját, kiemelve, hogy a legnagyobb fenyegetés nem külső hatalmaktól, hanem belső hanyatlástól ered. Beszédében kitért a migráció, a vallási szabadság és a politikai instabilitás kérdéseire is. Európa legnagyobb veszélye – nem Oroszország, nem Kína? J. D. Vance amerikai alelnök pénteken a Müncheni Biztonsági […]

Egyéb

Engedd szabadjára a fantáziát a kedveseddel

Amikor az ember randevúra készül, mindig jól jön, ha van pár pikáns ötlet a tarsolyában. A modern technológia és a kreativitás nemcsak a hétköznapokat, hanem a szerelmes estéket is új szintre emelheti. Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb eszköze, amit bevethetsz, az a vibrációs bugyi. Ez a kis kütyü felfrissíti a randikat, hogy soha ne váljanak […]

1 53 54 55 56 57 179

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.