2024 október 06
SMALL ÉS MID-CAP
  1. Főoldal
  2. Kategória


SMALL ÉS MID-CAP

Szoftverfejlesztő céggel bővült a Gloster csoport

..A Gloster eddigi legnagyobb akvizícióját zárva szerzett 94 százalékos tulajdonrészt a nemzetközi ügyfélkörrel és szilícium-völgyi képviselettel rendelkező P92 IT Solutions Kft.-ben. Ezt közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán jegyzett Gloster Infokommunikációs Nyrt. A felek a megállapodást pénteken aláírták, ezzel a Gloster csoport árbevétele harmadával, létszáma pedig több mint másfélszeresére emelkedik. A Londonban is aktív, […]

SMALL ÉS MID-CAP

Sikeres volt az UBM Holding törzsrészvényeinek felosztása

Sikeresen lezajlott pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) agráripari cége, az UBM Holding Nyrt. törzsrészvényeinek 1:20 arányú felosztása – közölte a vállalat. A törzsrészvények felosztásáról a magyarországi takarmányalapanyag-kereskedő és takarmánygyártó cégcsoport még az április 5-i közgyűlésén döntött. Erről a törzsrészvények forgalomképességének növelése érdekében határoztak. Ugyanis a vállalat a következő egy évben szeretné jelentősen bővíteni a tulajdonosi […]

SMALL ÉS MID-CAP

Épduferr – 2 milliárd feletti megbízást kapott a cég

Az árbevételéhez mérten is igen jelentős megbízás elnyeréséről tájékoztatta a befektetőket pénteken az Épduferr Nyrt. A főként generálkivitelezéssel foglalkozó építőipari cég tőzsdén megjelent közleménye szerint 2023. június 2-án írt alá vállalkozói szerződést a Maarif Hungary Property Kft.-vel. Az említett Megrendelő kizárólagos tulajdonában lévő Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium teljes körű felújítási […]

SMALL ÉS MID-CAP

Megugrott KÉSZ Csoport szerződésállománya

A KÉSZ Csoport építőipari projektjeinek szerződött állománya 2023 márciusában csaknem 50 százalékkal nőtt éves szinten. Mindez többnyire a nagy volumenű ipari beruházásoknak köszönhető – közölte az építőipari szolgáltató. Ezáltal a társaság, amelynek tevékenysége kiterjed a tervezéstől a kivitelezésen át az üzemeltetésig, a piaci trendekkel szemben tudott növekedést mutatni. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis […]

SMALL ÉS MID-CAP

A BÉT terméklistáján a monostorpályi Civita Group

Május 23-án felkerülnek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájára a Civita Group részvényei. Ezt közölte az egészségtudatos és „free from” élelmiszereket gyártó társaság hétfőn a BÉT honlapján. A monostorpályi székhelyű társaság 11 442 190 darab, egyenként 100 forint névértékű törzsrészvényét regisztrálja a BÉT. Ebből 9 923 660 darab (86,73 százalék) a Vaposit Trust Befektetési Zrt. 1 […]

SMALL ÉS MID-CAP

Rekord eredménnyel zárt a Glosternél

Rekord árbevétellel és üzemi eredménnyel zárta a tavalyi évet a Gloster Infokommunikációs Nyrt.  Ezt közölte a tőzsde Xtend kategóriában jegyzett IT specialista. Az árbevétel 27 százalékkal, 6,349 milliárd forintra emelkedett. A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 19 százalékkal, 940 millió forintra nőtt tavaly. Nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág A Gloster közleménye szerint a növekedés motorja […]

SMALL ÉS MID-CAP

Megerősítették a KÉSZ Csoport hitelminősítését

.Megerősítette a KÉSZ Holding Zrt. besorolását a Scope Ratings hitelminősítő, a holding által kibocsátott vállalati kötvények továbbra is BB besorolással. Míg a vállalat mint kibocsátó BB- Stable hitelminősítéssel szerepel – tájékoztatott a társaság . A közlemény szerint ezzel a cégcsoport továbbra is megfelel a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramja követelményeinek. Továbbra is a magyar építőipar […]

SMALL ÉS MID-CAP

Itt az új BUX kosár, benne a Delta és a Zwack!

Ahogyan hét eleji cikkünkben jeleztük, a héten volt esedékes a BUX kosár felülvizsgálata. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Index Bizottsága döntött arról, hogy az előző időszak (2022.09.01-2023.02.28.) szerint mely részvények tartozzanak az indexbe. A forgalmi és a közkézhányad adatok alapján végül a Delta Technologies Nyrt. és a Zwack Nyrt. is bekerült a BUX indexbe, így 17 […]

SMALL ÉS MID-CAP

Kell-e nekünk egy IT cég a BUX indexbe?

Avagy 417 százalékot emelkedett az IT szektor az elmúlt 10 évben, amit az Egészségügyi szektor követ 197 százalékkal. Miként döntenek a befektetők potenciális befektetéseikről? “Szexi”. Ez a ma már nem csak az emberi nemekre utaló szó, fogalmi szlengként épült az elmúlt években a befektetői értékelések definíció rendszerébe. “Szexi befektetés”. Itt egyáltalán nem arra gondolunk, hogy […]

SMALL ÉS MID-CAP

Bevásárlóközpontos cégeket vett az Appeninn

Megszerezte az Appeninn Vagyonkezelő Holding a székesfehérvári és zalaegerszegi Zone Bevásárlóparkokat tulajdonló Tidaholm Properties Kft.-t, valamint a nagykanizsai Kanizsa Centrum Bevásárlóközpontot tulajdonló Kantrum Property Kft.-t – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tájékoztatás szerint az Appeninn kedden írta alá az adásvételi szerződéseket a Central European Ingatlanalappal. A szerződések alapján az Appeninn […]

1 2 3 4 5 15