2024 március 29

Lassult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése az előzetesen közölttel összhangban 3,1 százalékra, 2022 augusztusa óta a legalacsonyabbra mérséklődött decemberben a novemberi 3,2 százalékot követően – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística – INE) pénteken közzétett végleges adataiból.

Az infláció mérséklődéséhez decemberben egyebek mellett az is hozzájárult, hogy az élelmiszerek és alkoholmentes italok lassuló ütemben drágultak éves összevetésben. Havi bázison az előzetes becslésnek megfelelően stagnáltak a fogyasztói árak decemberben a 0,3 százalékos novemberi csökkenés után. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított éves maginfláció 3,8 százalékra, 2022 márciusa óta a legalacsonyabbra mérséklődött decemberben a novemberi 4,5 százalékról. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex éves növekedési üteme az előző havival megegyezően 3,3 százalék volt. Havi szinten pedig stagnált az előző havi 0,5 százalékos csökkenést követően – ismertette a távirati iroda.

Borítókép: Shutterstock