2024 március 28

Rekordok és pofonok – az arany 2023-as kalandja

Falnak ütközött az arany, amikor a csütörtöki kereskedés során egészen az 1950 dolláros kritikus szintig emelkedett. Ezt követően azonnal egy 20 dolláros zuhanás érte a kereskedőket. Aggodalomra semmi ok, hiszen a nagy képet nézve az arany árfolyama idén ennek ellenére 100 dolláros profitot tudott már most feljegyezni. Elképesztő rali van a hátunk mögött, visszatekintve a novemberi hónap első hetére, amikor az 1620 dollár körül jártunk és az elemzők az 1500-as szint elérését sem zárták ki. Mindent összevetve nagyon is elégedettek lehetünk az eredménnyel.

Kamatemelések és a dollár gyengélkedése

Az 1500 dolláros szint azért jöhetett szóba, mert a Fed november 2-án jelentette be zsinórban harmadik 75 bázispontos emelését. Köztudottan a nemesfémek egyik legnagyobb ellensége a kamat, ezért nem is volt meglepő, hogy a novemberben elért 4 százalékos irányadó kamat elpusztította a befektetők reményeit. Ez mellé társult, hogy a dollár index 20 éve nem látott szinteken járt. Így azonnal kaptunk egy olyan piacot, ahol a növekedés teljesen korlátozva van, legalábbis azt hittük. Jött ugyanis a zöldhasú összeomlása. Azóta több, mint 11 százalékos mínuszban jár és megközelítette a kritikus 100-as szintet. További segítség volt a piacnak, hogy a 75 bázispontos emelések után decemberben a Fed „csak” egy 50 bázispontos emelést rendelt el.

1950 dollárig ment az arany, majd jött a vérfürdő

Az arany a múlt héten elérte a legmagasabb szintet a tavaly kirobbant orosz-ukrán háború óta. Az emelkedést nagyban köszönhette annak, hogy a pénzügyi piacok januárban 25 bázispontos kamatemelést áraztak be a februári Fed találkozó előtt. A várakozások szerint a Fed lassan leveszi lábát a gázról. 2023-ban feltehetőleg még kétszer fogja 25 bázisponttal emelni a kamatot, majd tart egy hosszú szünetet, amely alatt megpróbálja leküzdeni az inflációt és elkerülni a recessziót.

A magasságok után azonban jött az eladási hullám, ezzel veszélyes helyzetbe sodorva a nemesfémet. Ha ugyanis az elmúlt pár nap mélypontja alá esünk akkor valószínű, hogy az 1880-as szinteket is újra meglátogathatjuk. A piac jelenleg nagyon zajos, az elemzők szerint rengeteg ember üldözi most a lendületet. A hétfői kereskedést is egy enyhébb csökkenéssel kezdte az arany, azonban továbbra is elérhető távolságban van az 1930 dollár.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Forrás: fxempire.com