2024 március 28

Kirobbanó formában a sárgafém – látótávolságon belül a 2000 dollár?

Az ezüsttel ellentétben az arany árfolyama továbbra is erőteljesen halad északi irányba. A sárgafém az ezüsthöz képest pár héttel később kezdte csak meg a ralit, egyelőre viszont nem mutatja a megállás jeleit. A két és fél hónappal ezelőtt feljegyzett 1620 dollárhoz képest masszív távolságot tudtunk kialakítani. Ez alatt az idő alatt több, mint 300 dolláros profitra tett szert a nemesfém. Hasonló mozgatórugók segítették a ralit, mint az ezüstnél. A dollár index gyengélkedése indította el a bikákat, hiszen a 20 éve nem látott 114-es szint magasságából a zöldhasú értéke mostanra megközelített a 100-as szintet. A folyamatos találgatások, hogy a Fed közelebb kerülhet a kamatemelések befejezéséhez tovább fűtötte a ralit. A Fed komoly nyomás alá helyezte az aranyat a nyár folyamán és kora ősszel hiszen egymás után négyszer is 75 bázispontos emelést jelentett be. A piac elkezdett felgyorsulni és magasra törni miután a Fed decemberben már „csak” egy 50 bázispontos emelést rendelt el.

Ezt várjuk a Fed következő találkozójától

A piac nemrégiben elérte a legmagasabb szintet 2022 áprilisa óta, miután a pénzügyi piacok januárban 25 bázispontos kamatemelést áraztak be a februári Fed találkozóra. Egyesek azt várják, hogy a Fed 2023-ban kétszer fogja 25 bázisponttal emelni a kamatot. Ezután tart egy hosszú szünetet, amely alatt megpróbálja majd leküzdeni az inflációt, elkerülve a recessziót.

Az árakat rövid távon korlátozások érhetik, miközben a piac lélegzetvisszafojtva várja a Fed februári találkozóját. Ennek következtében tapasztalhatunk porfitrealizálás által vezérelt eladási hullámot, azonban a szakértők nem számítanak a trend megfordulására. A lendület egyértelműen felfelé mutat. A Fed piaci várakozásoknak megfelelő döntése lehet a katalizátor, amely a 2000 dollár közelébe emelheti az arany árfolyamát.

A hetet azonnal egy emelkedéssel kezdtük a romló dollár indexnek és a gyengébb amerikai kincstári hozamoknak köszönhetően. Az írás pillanatában az arany értéke 1930 dollár.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Forrás: fxempire.com