2024 május 07

Benzin – Üzemanyaghiány miatt aggódnak a magyar szakértők

Nehéz helyzetbe került Magyarország, válaszúthoz érkeztünk. Az egyik forgatókönyv, hogy a forint és az olaj mozgásaira bízzuk magunkat. Így még jó ideig magasan maradhat a benzin és a gázolaj árfolyama. A másik megoldás, hogy az állam beavatkozik, de akkor üzemanyaghiány léphet fel. Múlt héten már felmerült az állami beavatkozás lehetősége, hiszen túlságosan elszabadultak az árak Magyarországon, és vészesen közel kerültünk a 700 forintos üzemanyagárakhoz. Egyre forróbb téma lett tehát az állami beavatkozás, és sokan abban bíztak, hogy ez segít majd kimászni Magyarországnak a gödörből. A legfrissebb szakértői vélemények azonban ennél sötétebb jövőképet prognosztizálnak.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye szerint Nagy Márton miniszter a Mol vezetőivel a drága üzemanyagárak enyhítéséről tárgyalt. A 480 forintos hatósági árak visszatérését sem zárták ki, amelyek 2021 novemberétől 2022 decemberéig voltak érvényben. A hatósági árak bevezetése azonban Magyarországon komoly problémákat okozna. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint: „Szinte biztos, hogy nagyon rövid időn belül komoly hiányok alakulnának ki, elsősorban a gázolajpiacon”. Az import elvesztése után a hazai finomító nem lenne képes kielégíteni az igényeket, és így üzemanyaghiány alakulhat ki. Magyarország csapdába kerülhet.

Bekeményített a forint, enyhült az olajrali – pénteken javult Magyarország helyzete

A hét második felére összeszedte magát a forint miközben a dollár index nem tudott a kritikus 106-os szint felett zárni. A hét közepén a dollár 376 forintig emelkedett, azonban csütörtökön és pénteken sikerült lefaragni a dollár profitjából és a 368-as szint alá esett az árfolyam. A másik jó hír, hogy az olaj ralija is enyhült péntekre. Bár csütörtökön még a 96 dollárral néztünk farkasszemet, a pénteki zárásra a Brent árfolyama visszaesett 92 dollárig. Az olajárak nagyban befolyásolják a benzin és a gázolaj árfolyamát, így az utóbbi napok csökkenése jövő héten tovább enyhítheti a magyarországi üzemanyagárakat. Ehhez azonban jövő héten a forint erejére is szükség lesz. Jó hetet zárt Magyarország, ami az üzemanyagárakat illeti. A benzin árfolyama összesen 12 forintot csökkent, a gázolaj pedig literenként 4 forinttal lett olcsóbb. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy mennyi időbe fog telni, mire újra elfogadható szintre csökken a benzin és a gázolaj árfolyama, miközben további fejtörést okoz a lehetséges üzemanyaghiány is.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!