2024 május 08

Arany – veszélyben a nemesfém

Újra sikerült elkerülni a teljes összeomlást. Az arany a hét második felében megtáltosodott, és a kritikusnak számító 1900 dolláros szint közeléből a pénteki kereskedés végére egészen 1940 dollárig hmenetelt. Múlt héten beszámoltunk róla, hogy az 1900-as szint közelsége miatt mekkora pánik alakult ki a piacon. Egymás után szakítottuk át a fontos támogatási zónákat. A szakértők úgy vélték, hogy alulról az 1950-es szint, és természetesen a nem sokkal lejjebb levő 200 napos EMA nagy akadályt állíthat fel a medvék előtt. A medvék azonban túl erősnek bizonyultak. Az esésre nagyban rásegített a dollár erősödése. A kettejük közt levő negatív korreláció azonban ezen a héten már nem igazán mutatkozott meg, hiszen mind az arany mind a dollár szignifikáns heti nyereségre tettek szert. Már a péntek délutáni állapot alapján nagy esély volt rá, hogy mindketten zöld gyertyával zárhatják a heti kereskedést. Ez végül meg is történt, azonban a hét igazi győztese a dollár lett.

Dollár dominancia – mikor érünk a csúcsra?

A dollár dominanciája folytatódott a héten, és a zöldhasú komoly profitra tett szert. Ezzel pedig zsinórban már a hatodik hetet zárta zöldben. Ezen rali során a 100-as szint alól egészen a 104-es szint fölé emelkedett. Egyelőre nem tudni hol lesz a dollár rali vége azonban nagyon fontos szinthez közelítünk, amely idén már erős ellenállásként szolgált. A dollár erősödése természetesen hosszútávon megbélyegzi az arany gyarapodását. A dollárban denominált arany és a zöldhasú közt az utóbbi időben felerősödött a negatív korreláció. Bár az aranypiac a korai pénteki kereskedés során még megkísérelte az emelkedést, később azonban lemondott a nyereségről, ami bizonytalanságra enged következtetni.

Nem csoda, hogy a piacon eluralkodott a bizonytalanság hiszen a pénteki kereskedést nagyban befolyásolta Jerome Powell és Christine Lagarde közelgő beszéde. A jelenlegi kilátások jelentős volatilitást sugallanak. Ez miatt a szakértők óvatosságra intették a kereskedőket. Az 50 napos EMA átlépése megnyithatja az utat egészen 2000 dollárig, azonban vigyázni kell, hiszen az 1900-as szint áttörése hatalmas összeomlást okozhat. Ha elveszítjük a 200 napos EMA támogatását, akkor ez az 1900-as szint felé nyomhatja el a piacot. Abban az esetben, ha bekövetkezne egy ilyen lépés, akkor összességében óriási szentimentváltást láthatnánk.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!