2024 május 08

100 dolláros olaj – A kínai gazdaság és az OPEC vágások csatája

Július óta a változások volumene az olaj piacán igencsak megugrott. A május és június közötti konszolidációs zóna áttörése után az olaj árfolyama rakéta módjára tört ki. Két hónap alatt a hordónkénti 70 dolláros árfolyamról egészen 90 dollárig meneteltünk. Augusztus közepén megindult egy kisebb korrekció. Amikor viszont már azt hittük végre fellélegezhetünk, újabb rekordértékeket értünk el. A hétfői kereskedés során a Brent árfolyama 89 dollár fölé emelkedett, ezzel az elmúlt 10 hónap legmagasabb pontjait érte el. A keddi korai kereskedés szentimentváltásra engedett következtetni. Úgy tűnt a kerek, lélektani fontossággal bíró 90 dolláros szint megijesztette a bikákat.

A nap másik felére azonban megindultak a bikák. A heti grafikonon az elmúlt tíz heti gyertyából hét zárt profittal. Hasonló teljesítményre utoljára a háború kirobbanása előtt volt példa. Reméljük azonban, hogy most nem kell majd megtapasztalnunk a 100 dollár feletti árfolyamok súlyát. Ez ugyanis végzetes hatással lenne a haza üzemanyagárakra is, amelyek már most is rémálmokat okoznak az autósoknak. Egyre közelebbinek tűnik a 700 forintos benzin főleg, ha a januári 41 forintos adót is számításba vesszük. A holtankoljak.hu azonban hétfőn jó híreket közölt, hiszen hosszú idő után csökkent a gázolaj árfolyama. A benzin nagykereskedelmi ára továbbra is változatlan maradt.

Olaj – fontos adat érkezik az oroszoktól, erre érdemes lesz figyelni

Az olaj piacán jelenleg két erős mozgatórugó harcát figyelhetjük meg. Az egyik a kínálati oldalt szűkíti, míg a másik a keresletet befolyásolja. Az OPEC, Szaúd-Arábia vezetésével próbálja felemelni az árakat. A vágások hatását enyhíti viszont, hogy a világ második legnagyobb gazdasága továbbra is szenved a pandémia utáni felépüléssel. Szaúd-Arábia várhatóan októberig meghosszabbítja az önkéntes olajcsökkentését. Az orosz miniszterelnök-helyettes szerint Moszkva pedig ezen a héten egy újfajta megállapodást mutathat be a csökkentésről. Moszkva már azt is bejelentette, hogy szeptemberben napi 300 000 hordóval csökkenti az exportot, az augusztusi 500 000-es csökkentést követően. Ezzel szemben viszont a magánszektorbeli felmérés kedden kimutatta, hogy Kína szolgáltatási tevékenysége augusztusban az elmúlt nyolc hónap leglassabb ütemében bővült. Kína éves szinten a világ legnagyobb nyersolaj importőre 2017 óta, így a gazdaság botladozása nagy hatással van a globális keresletre.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!