2024 április 18

Létrejött a nagy találkozó – mit szól ehhez a forint?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóközleménye szerint ismételten találkozott egymással Matolcsy György, a jegybank elnöke, valamint Varga Mihály Pénzügyminiszter. A korábbiakban lehetett olvasni a fiskális és a monetáris politika közti feszültségekről, leginkább az infláció megfékezésének mikéntje okozhatott nézeteltérést a két fél között. Akár a forint mozgását is érintheti a jegybank és a kormány együttműködése.

Egy számjegyű infláció

Az MNB kiemelte: a kormány és a jegybank együttműködése hozzájárul ahhoz, hogy év végére egy számjegyűre csökkenjen az infláció Magyarországon. Ez egy korábban számtalanszor megfogalmazott cél ismétlését jelenti, nem véletlenül – a magas infláció a legjelentősebb makrogazdasági probléma ma hazánkban. Annak ellenére van ez így, hogy az elmúlt hónapokban már az infláció lassú csökkenését figyelhettük meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által minden hónapban közzétett adatsorok alapján.

A két döntéshozó közti megbeszélésének a jegybank kommunikációjából kiindulva témája volt a jövő évi költségvetés is. Matolcsy György és Varga Mihály között egyetértés látszott abban, hogy a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése szükséges ahhoz, hogy Magyarország gazdasága 2024-ben visszaálljon a magas ütemű növekedési pályára. A kormány így jövőre 3 % alatti költségvetési deficittel számol amellett, hogy az államadósságot a GDP 67 % alá tervezi csökkenteni. Gazdasági növekedés tekintetében 4 %-os bővüléssel számol jövőre a kabinet.

Forint – mi lesz a kamatdöntés után?

A közleményben megemlítése került a célok között a kamatok mérséklése is. Mindezzel kapcsolatban a forint reakciója lehet a legérdekesebb – jövő héten ugyanis valóban elkezdődhet az MNB kamatdöntő ülésén a jelenleg 18 %-os irányadó ráta mérséklése. Kérdés, hogy a kamatszint csökkentése milyen tempóban, és persze milyen kinti befektetői hangulat mellett tud lezajlani az előttünk álló hónapok során.