2024 május 09

Benzin csapdája – ha így folytatjuk még Ausztria is olcsóbb lesz nálunk

Magyarország helyzete sokkal gyorsabban romlik, mint azt a szakértők várták, és sokak szerint januártól a 700 forintos benzin sem lenne már meglepő. Míg egyesek a 700 forint feletti üzemanyagáraktól rettegnek, az ország másik fele még bízik a csodában. A helyzet mostanra kritikussá vált a hazai kutakon, a benzin és a gázolaj ára is rohamosan emelkedik, és megközelítettük a 650 forintos szinteket. Ez még csak a kezdet, hiszen hétfőn a holtankoljak.hu további drágulásról számolt be. Bár a benzin beszerzési ára nem változik szerdától, a gázolaj literje 15 forinttal fog drágulni. Szóval, ha eddig panaszkodtunk az árakra akkor csatoljuk be az öveket, mert rázós utunk lesz!

forint erősödés

Csapdába került a forint – megvan a 700-as benzin időpontja?

Kritikus helyzetben a benzin, hiszen a két legfontosabb mozgatórugó – a forint és az olaj – mozgása is ellene dolgozik. Hónapok óta nem látott magasságba emelkedett a dollár-forint grafikonja. Az elmúlt hetekben esélyünk sem volt a dollárral szemben. Három hét alatt a dollár 332 forintról 360 fölé emelkedett, és a pénteki korrekciót követően is a 355-ös szint közelében maradt. Nagy szükség van a forint erősödésére, méghozzá sürgősen, ha szeretnénk lassítani a mostanában tapasztalt kétszámjegyű drágulást.

Szerdától az alábbi átlagárakat tapasztalhatjuk:

  • 95-ös benzin: 628 Ft/liter
  • Gázolaj: 638 Ft/liter

Bár Magyarország esélyei nagyban a forint erejétől függnek, sokat segítene, ha az OPEC döntés által fűtött rali kissé alábbhagyna, hiszen a másik nagyon fontos tényező az olaj árfolyama. Bár örülhetünk, hogy a hétfői korai kereskedés alatt kisebb korrekció történt, azonban az olaj hosszabb távú trendje továbbra is bullish. 2023 második felére a szakértők nem zárják ki a 100 dolláros árfolyamot sem. Ezen felül januártól jön még a rettegett 41 forintos jövedéki adó. Mindent összevetve nem is tűnik lehetetlennek a 24.hu feltevése, hogy januártól magasabbak lesznek az üzemanyagárak, mint az összes környező országban, és elérhetik a németországi szinteket is. Németországban a benzin átlagára jelenleg 1,86 euró (726 forint), a dízelé pedig 1,73 euró (676 forint) körül van.

Címlapkép forrása: Shutterstock