2024 április 13

Bankcsőd – zuhan a forint, szakad a tőzsde, kell aggódnunk itthon is?

Nagyon sok minden megváltozott az utóbbi napokban a pénz- és tőkepiacokon a bankcsőd után. Három amerikai bank ment ugyanis csődbe néhány napon belül, ez pedig jelentős mozgásokat indukált a kötvény- a részvény- és a devizapiacokon egyaránt. A forint is jelentős esést szenvedett el, de sokat estek az OTP részvényei is. Jött azonban megnyugtatás is.

Rég nem látott pánik

Az SVB pénteki csődje olyan folyamatokat indított el a piacokon, amelyeket egészen régen láthattunk csak. Vasárnap este az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed reagált is a krízisre. A Fed új finanszírozási konstrukciót hirdetett meg a bankok számára a likviditási kockázatok kezelésének céljából. Az intézmény azt is jelezte, hogy szükség esetén minden eszközt készek alkalmazni a helyzet rendezésének érdekében. Emellett a Silicon Valley Bank minden betétese védelemben részesül.

Úgy tűnik viszont, hogy a piac még nem nyugodott meg. A hozamok jelentős esésnek indultak hétfőn a kötvénypiacokon, míg a részvények többnyire jelentős mértékben veszítettek értékükből. Az OTP árfolyama 5,37 %-os eséssel zárta a napot, de napközben jócskán 10 % feletti mínuszban is járt a bankpapír. A forint pedig nagyon rég nem látott mértékű esést szenvedett el az euróval szemben. Az EUR/HUF kurzus estére közel 394-ig emelkedett, február elején volt utoljára ennyire gyenge a forint. Külön figyelemre méltó a gyengülés tudván azt, hogy hónap elején még 373 alatt is járt az euróárfolyam. Látható tehát, hogy a bankcsőd utáni nemzetközi piaci pánik a hazai tőzsdén és devizapiacon is érezteti hatásait.

Bankcsőd – megszólalt az MNB

A bankcsődök óta számos megnyugtatás érkezett akár a Fed, akár az európai pénzügyminiszterek részéről. A nyilatkozatok többsége azt hangsúlyozza, hogy nem gyakorol várhatóan nagyobb hatást az SVB csődje a bankrendszerekre. Ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is megszólalt az ügyben. A jegybank állásfoglalása szerint a helyi bankok hitelezési és mérlegadatai egészségesek, a bankcsődöknek nincs közvetlen hatása a magyar bankrendszerre. A közlemény szerint a magyar bankok tőkemegfelelési mutatója a 15 évvel ezelőttinek az 1,5-szerese. A hazai központi bank szerint sem kell tehát bankcsődöktől tartani itthon.