2024 december 22

Állampapír – ide ömlik a magyarok pénze, 21 %-os kamat a tét

Vidáman zárják a márciusi hónapot a PMÁP tulajdonosok, hiszen a múlt heti pénzeső után ismét milliárdok landoltak a számláikon. A régi nagy kedvenc állampapír hírneve az utóbbi hónapokban jelentősen leromlott, a várható kamattal együtt. Akik viszont még tavaly bevásároltak a PMÁP-ból, azok most jelentős hozamot realizálhattak. Az ÁKK közben közölte a legfrissebb adatokat. A lakosság egyetlen állampapírt rohamoz hetek óta, oda viszont ömlenek a milliárdok.

Állampapír – lakossági roham indult, tarolt a FixMÁP

Bár az ÁKK igyekezett egyszámjegyű kamatfixálásokkal enyhíteni az állam számára már igen fájó PMÁP-kamatok elszállását, 2024-ben még így is 1200 milliárdos kifizetés várt az államkasszára. A februári 480 milliárd forintos kifizetés életre keltette az állampapír piacot. Ezt várták a mostani kifizetésektől is. A múlt héten közel 170 milliárd forint landolt a lakossági befektetők számláján. Ez az értékesítési adatokban már meg is mutatkozott.

A márciusi hónap utolsó hete szintén a kamatfizetésekről szólt. A héten a 2027/I és a 2025/K állampapírok kerültek reflektorfénybe, melyek után 30, illetve 40 milliárd forintos kamatfizetésre lehetett számítani. A kérdés már csak az volt, hogy a márciusi 240 milliárd forintos kamatfizetés meghozza-e még a lakosság kedvét, vagy az alacsonyabb hozamok miatt teljesen elfordulunk az állampapírok palettájától. Bár a befektetési alapok december után januárban is megelőzték az állampapírokat, és a magyar lakosság most már egyre több pénzt tesz az alternatív eszközökbe a nagyobb hozamok reményében, az állampapírok piaca a kamatfizetés hatására újra felpörgött.

Az új lehetőség jobb, mint a PMÁP?

A 11. heti, közel 50 milliárd forintos bruttó értékesített mennyiség után a múlt héten ismét megrohamozták az állampapírok piacát. A három év alatt 21 %-ot kifizető FixMÁP állhatott fel a dobogó legfelső fokára a maga 34,2 milliárd forintos bruttó értékesített mennyiségével. Előkelő helyen zárt még az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) és a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) is. Ezekből 22,1 illetve 19,5 milliárd forint értékben vásároltak a magyarok. Az aktuális kamatlábakról és részletekről a Magyar Állampapír hivatalos weboldalán érdemes tájékozódni.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!