Az elektromos áram termelésében világszerte a szén a legnagyobb mennyiségben felhasznált fűtőanyag. Az elmúlt 30 év során a szén elégetésével előállított elektromos energia világszerte megháromszorozódott. A szén összességében a kőolaj után a második legnagyobb mennyiségben felhasznált szénhidrogénfajta, de hamarosan utoléri az első helyezettet. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) előrejelzése szerint a szén 10 éven belül a legnépszerűbb energiaforrásként meg fogja előzni a kőolajat.
A szénfogyasztás növekedése főként a széntüzelésű erőművek viszonylag alacsony építési és üzemeltetési költségeinek tudható be, valamint a feltörekvő piacok, mint pl. Kína és India elektromos áram iránti erős keresletének, hogy energiával lássák el gyorsan növekvő infrastruktúráikat és népességüket. Jelenleg 1,3 milliárd ember él a világon elektromos áram nélkül, és ők is szeretnének hűtőgépeket és tv-készülékeket, éppúgy, mint bárki más.
Kína növeli szénimportját
A növekedés jelenlegi ütemét alapul véve a szénfogyasztás 2017-re világszerte évi 4,32 milliárd tonna olajegyenértékre fog nőni, szemben az évi 4,4 milliárd tonna kőolajfogyasztással. Csak Kínában 160 széntüzelésű erőművet fognak építeni az elkövetkező négy év során, és ezt a számot India további 46 széntüzelésű erőművel toldja meg.
A szén tekintetében jelenleg valódi növekedési tendencia van – és az Önök szerencséjére, amiatt, hogy az Obama kormány lecsap a széniparra, a szén lett az egyik legalulértékeltebb áru a világon. De ez nem tart örökké… Önök itt olvasták először: A szén az egyik legjobban teljesítő tőzsdei befektetési eszköz lesz a következő tíz év során.
Hogyan alakult ki
Térjünk vissza a kezdetekhez! A szén a Karbon-korban, az első „szénkorként” ismert földtörténeti korszakban alakult ki, amely a 360 – 290 millió évvel ezelőtti időszakot öleli fel. A természetes hordalékok és más üledékek kialakulása a tektonikus mozgásokkal együtt mocsarakat és tőzeglápokat temettek mélyen a föld alá. Ezt követően föld alá temetett növényi anyagok magas hőmérséklet és nagy nyomás hatására fizikai és kémiai változásokon mentek keresztül, amelyek hatására előbb tőzeggé, majd később szénné, azaz éghető kőzetté alakultak át.
A szén rétegekben vagy telérekben található, és kitermelése vagy akna-típusú mélyműveléses bányászati technológiával, vagy pedig a földfelszíni nyílt fejtéssel történik. Minél keményebb a szén, annál magasabb az elemi-szén tartalma, és annál értékesebb. A Brit Kolumbiában található Klappan szénmezőről származó száraz antracit (feketeszén) több mint 85%-ban elemi szenet tartalmaz – ami a szén arany szabványa – és kohókban felhasználható koksszá alakítható át. Kína azonban nedves barnaszén-készletekkel rendelkezik, amelynek elégetése sokkal környezetszennyezőbb, és az acélgyártáshoz nem lehet felhasználni.
Kína amerikai szenet akar
Kína a világ legnagyobb széntermelője. Ugyanakkor a legnagyobb szénfogyasztó és szén-importőr is. Kína 3 520 millió tonna szenet termelt ki 2011-ben – a világtermelés (7 695 millió tonna) 49,5 százalékát. Az Egyesült Államok második helyet ért el évi 993 millió tonnás termelésével; India volt a harmadik 589 millió tonnás kitermeléssel.
Az Amerikai Egyesült Államok azonban messze a legnagyobb széntartalékaival rendelkezik, a világ 861 milliárd tonnás tartalékából 237 milliárd tonnával. Kína 115 milliárd tonnányi széntartalékkal rendelkezik, India mindössze 61 milliárd tonnával – de az jó minőségű.
Obama háborúja a szén ellen
Mint azt valamennyien tudjuk, az Obama kormányzat hadat visel a szén ellen, mert a szén szennyező és károsítja a környezetet. Obama elnök híres mondása 2008-ban hangzott el: „Ha valaki széntüzelésű erőművet akar építeni, megteheti. Csupán arról van szó, hogy az őt csődbe fogja dönteni.” Az elmúlt év során az Egyesült Államok széntermelése csökkent, bár volt egy kis visszaerősödés. Az IEA a következőket jelentette:
Az USA széntermelése 2012 harmadik negyedévében összesen 259,0 millió tonna volt. Ez 7,3 százalékkal több, mint az előző negyedévi mennyiség, és 5,8 százalékkal kevesebb, mint a 2011. év harmadik negyedévi. A legjelentősebb növekedés Wyoming Államban volt, ahol a kitermelés 21,0 százalékkal nőtt 2012. második negyedéve óta.
A szénexport szintén csökkent:
Az USA szénexportja összesen 31,6 millió tonna volt, 15,9 százalékkal kevesebb, mint a 2012 második negyedévi adat, és 21,5 százalékkal több, mint a 2011 harmadik negyedévi mennyiség. Az USA kazánszén exportja összesen 14,6 millió tonna volt, 16 százalékkal kevesebb, mint az előző negyedévben. Az USA kokszolható szén exportja összesen 17,0 millió tonna volt, 15,8 százalékkal kevesebb, mint a 2012 második negyedévi mennyiség.
De Kína behozatala megugrott
A kínai szénimport 37%-kal nőtt az előző évihez képest, és decemberben elérte a 29 millió tonnát, a rekord mennyiségű befelé irányuló szállítások második egymást követő hónapjában. Az egész éves szénimport elérte a 234,2 millió tonnát, ami az előző évi mennyiséghez képes 29%-os növekedést jelez, – és a 2011. év során elért növekedési ütem csaknem háromszorosát.
A várakozások szerint a behozatal ezen a szinten marad 2013-ban. Indiában is a harmadik negyedévben 27%-kal nőtt a szénimport 2011. azonos időszakához képest.
Számos adat arra utal, hogy Kínában véget ért a visszaesés: a gyáripari termelés emelkedik, a gépjármű-értékesítési adatok erőteljes növekedést mutatnak, az inflációt kordában tartják, a lakásárak lassan növekednek, és az új kormányzat gazdaságélénkítő csomagot vezet be.
Az én „Válság és Lehetőség” nevű kereskedési szolgáltatásomon keresztül az elmúlt hónap során felvásároltam azokat a kínai részvényeket, amelyeknek az árát leszorították. Jelenleg valamennyinek nő az ára.
A szén ára Kínában
Azonban a szén ára csak 15%-kal ment fel, míg a vasérc ára a tavalyi mélyponthoz képest 80%-kal nőtt. A piac egyszerűen nem hiszi el, hogy a kínai és indiai kereslet fenntartható, vagy egyszerűen túlságosan félénk a politikai ellenszéllel szemben. Ez nagyon szép vásárlási lehetőséget nyújt számunkra. Ha az USA szénexportja csökken, és Kína importja nő, honnan származik a szén?
A New York-i szén ETF (NYSE: KOL) több mint 60 %-ot csökkent. Az amerikai székhelyű Peabody Energy részvényének ára 73 USD-ről 26,14 USD-re zuhant az elmúlt év során. Noha ezek a részvények nekem tetszenek egy második félévben esedékes fellendülés, jobban szeretek olyan országban szenet vásárolni, amely támogatja a szénbányászatot.
Ez az ország Ausztrália. Az ausztrál szénbányákat jelenleg konszolidálják, mert az olyan nagyvállalatok, mint a Peabody, megpróbálják a termelést az Egyesült Államokon kívüli országokra kiterjesztve diverzifikálni.
Egy egyprofilú, kevéssé ismert vállalat részvénye New York-ban alig több mint 4USD áron kel el, és 9%-os osztalékhozammal rendelkezik. Az erőteljes ázsiai kereslet alapján ez a kevéssé ismert vállalat nemcsak organikusan fog fejlődni, de úgy tűnik, egészen bizonyos, hogy átvételre fogják kiszemelni.
Forrás: WealthDaily hírlevél