2024 július 20

Forint – döntött az MNB, 400 vagy 300 lesz az euró?

Ma tartotta kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Nem történt nagy meglepetés, ami a kamatdöntés eredményét illeti. Ennél is akár fontosabb lehetett ugyanakkor az, amit Virág Barnabás alelnök kommunikált az ülés után. A forint szempontjából meghatározó lehet ugyanis a jegybank monetáris politikájának alakulása.

25 bázispont

Délután 2-kor tették közzé, hogy a Monetáris Tanács az alapkamat 25 bázispontos csökkentése mellett döntött. Így az irányadó ráta Magyarországon 7 %-ra csökken. Önmagában a döntés nem jelentett meglepetést. Egyébként a 25 bázispontos vágás határozottságát mutatja, hogy Virág Barnabás, az MNB alelnöke jelezte a döntés utáni háttérbeszélgetésen, hogy kizárólag ezt az opciót vizsgálták ma, és a Monetáris Tanács minden tagja támogatta a döntést. Kora délután a forint egyébként erősödést mutatott, ami a döntés után is folytatódott.

Forint – figyelik a pénzpiaci fejleményeket

A forint árfolyama szempontjából még fontosabb lehet, hogy ezek után hogyan alakul a jegybank monetáris politikája. Virág Barnabás ugyanis kifejezte, hogy új korszak kezdődik, az év hátralévő részében kevesebb tér marad az MNB számára a kamatcsökkentésre. Az alelnöke jelezte, hogy adatvezérelt üzemmódban dönt majd a jegybank. A monetáris lazításban pedig akár szüneteltetésre is sor kerülhet. Bár a forint mozgását nem kívánta értékelni Virág Barnabás, hozzátette, hogy a pénzpiaci fejleményekre kiemelt figyelmet fordít az MNB. Ugyanakkor szerinte a makrofolyamatok kedvező képet mutatnak, ám a globális hangulati faktor az utóbbi időben otthagyta a nyomát a magyar piacon. Természetesen szó esett az inflációs folyamatokról, az árstabilitás fenntartásának fontosságáról is.

Érdemes lesz tehát a továbbiakban is figyelemmel követni az MNB monetáris politikáját. A forint mindenesetre egyelőre képes volt erősödni, de még mindig bőven a 390-es érték felett tartózkodik az euróárfolyam. A következő napok dönthetik el, hogy végül a piac hogyan értékeli a mai eseményeket.

A teljes háttérbeszélgetés elérhető ITT

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!