Sötét mód ikon
2026 július 23
Zöldben virítanak a piacok

Zöldben virítanak a piacok

A frankfurti DAX-index 27,70 pontos, 0,24 százalékos, a londoni FTSE-100 index 2,73 pontos, 0,03 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 9,04 pontos, 0,18 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 9,11 ponttal, 0,25 százalékkal emelkedett, az FTSE Eurofirst 300 index viszont 1,30 ponttal, 0,09 százalékkal csökkent, gyakorlatilag stagnált.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,09 pontos emelkedéssel, 22 417,57 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,14 százalékkal erősödött.

A kőolaj világpiaci ára csökken

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj júliusi szállításra hordónként (159 liter) 65,15 dollárba került szerda délelőtt kilenc óra után néhány perccel, 34 centtel, 0,53 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 0,90 százalékkal, 55 centtel, 60,71 dollárra süllyedt.

Lendületbe jöhet a hazai piac

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője elmondta: a nap elején enyhe emelkedést vár. Ennek további lendületet adhat, ha délután megállapodás születik a görög helyzet rendezéséről, de sikertelen tárgyalások esetén elromolhat a hangulat. További fontos nemzetközi makrogazdasági hírek is várhatók, így a nemzetközi légkör határozza majd meg kereskedés irányát a magyar tőzsdén – tette hozzá.

Maradhat az európai kamat

Szerdán kamatdöntő tanácskozást tart az Európai Központi Bank (EKB), amely a várakozások szerint változatlanul hagyja az irányadó rekordalacsony refinanszírozási kamatlábát.

Mario Draghi, az EKB elnöke délután sajtóértekezleten ismerteti a döntés alapjául szolgáló megfontolásokat. Az EKB kormányzótanácsa kedden 80,7 milliárd euróra emelte a sürgősségi likviditási támogatásból (ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára.

Ma is tárgyalnak a görögök
Az eseményeket beárnyékolhatják a görög adósságválság miatti feszültségek. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével megvitatja a nemzetközi hitelezők által összeállított tervet, valamint a görög ellenjavaslatot is.

Fontos adatok jönnek

A nap folyamán több makroadat várható. A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet közzéteszi az euróövezet és a nagyobb euróövezeti tagállamok feldolgozóiparának májusi teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexeket. Az Európai Unió statisztikai hivatala a munkanélküliség és a kiskereskedelmi forgalom áprilisi alakulását mutató adatokat hozza nyilvánosságra.

Az Egyesült Államokban is egy sor fontos adat jelenik meg. Az ADP adatfeldolgozó szolgálat foglalkoztatási jelentéséből az amerikai magánszektorban májusban létrehozott új munkahelyek száma derül ki, emellett a kereskedelmi minisztérium az áprilisi külkereskedelmi forgalom alakulásáról számol be.

Közzéteszik a szolgáltatások, valamint a feldolgozóiparon kívüli – főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő – szektor májusi teljesítményét mutató beszerzésimenedzser-indexeket is. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pedig kiadja a gazdaság aktuális állapotát körzetenként ismertető jelentését, a Bézs könyvet.

Csak Budapest tudott emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,28 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 22 386,48 ponton zárt kedden.

Kedden mínuszban zártak a főbb európai tőzsdék, mivel a befektetőket továbbra is aggasztja a görög adósságválság. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 25,31 ponttal, 0,36 százalékkal csökkent és 6928,27 ponton zárt.

A frankfurti DAX-index 107,25 ponttal, 0,94 százalékkal, 11 328,80 pontra süllyedt. Párizsban a CAC-40 index 20,84 ponttal, 0,41 százalékkal, 5004,46 pontra esett.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül a Frankfurtban jegyzett EuroStoxx50 13,15 ponttal, 0,37 százalékkal, 3561,89 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 14,69 ponttal, 0,93 százalékkal, 1572,60 pontra csökkent a keddi zárásra.

Enyhe gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói több közműcég kötvényei hozamának csökkenése hatására.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.