Óvatosan lépnek
A jegybankot 2014 óta vezető közgazdász szerint „jelentős bizonytalanság” jellemzi az amerikai gazdaságot, és a világgazdaság kilátásai is „sérülékenyek”. Az amerikai központi bank ezért „óvatos lépésekre” készül, mondta, utalva ezzel a jegybanki alapkamat esetleges emelésére. A múlt héten egyébként a jegybank monetáris tanácsa érintetlenül hagyta az irányadó kamatlábat.
Janet Yellen a munkaerőpiac szűkülését és a beruházások csökkenését említette az amerikai gazdaság gyengülésének jeleiként. Bár hozzátette: ő és munkatársai arra számítanak, hogy ez a trend hamarosan megfordul.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Különösen aggasztónak nevezte, hogy a munkanélküliség elsősorban a kisebbségeket, ezen belül is kivált az afroamerikaiakat és a spanyol-ajkúakat sújtja.
„Szigorúan figyelemmel követjük a munkaerőpiaci helyzet alakulását, hogy lássuk, a jelenlegi megtorpanás átmeneti-e” – fogalmazott a szakember.
Átmeneti lassulás?
Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy megítélése szerint csak átmeneti lassulásról van szó, sőt, számít a termelékenység enyhe növekedésére is. Yellen optimistának mondta magát mind a munkaerőpiaci helyzetet, mind a várható inflációt illetően. „Az elkövetkező években kétszázalékos infláció a célunk” – szögezte le.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Fed monetáris tanácsának várható lépéseiről elmondta, hogy amennyiben a gazdaság növekedése beindul, akkor a kamatláb emelkedése fokozatos lesz.
Figyelnek a britekre
A jegybank elnöke kitért a britek esetleges kilépésére az Európai Unióból. Kifejtette, hogy ennek az egész világgazdaságra, és benne az amerikai gazdaságra is kedvezőtlen hatása lenne: bizonytalanságba taszítaná a gazdaságot, és bár lehetetlen pontosan megjósolni a következményeket, a pénzügyi piacok szerinte sérülékenyekké válnának.
Hangsúlyozta, hogy az esetleges brit kilépéssel megváltozna a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, és veszélybe kerülne az amerikai pénzügyi stabilitás. A Fed elnökének meghallgatása szerdán folytatódik a kongresszusban: a szenátusi bizottság után a képviselőházi bizottságban.