Sötét mód ikon
2026 július 24
Volt minek örülnie a befektetőknek keleten

Volt minek örülnie a befektetőknek keleten

A tokiói börze irányadó mutatója napközben csaknem 3 százalékos emelkedéssel, hathavi csúcson is járt a japán pénzügyminiszter kijelentésére, hogy nem szabad elutasítani a devizapiaci intervenció lehetőségét. A kijelentésre gyengült a jen a dollárhoz képest, ami különösen kedvező az exportáló cégeknek.

A japán piac kedvező teljesítményében szerepet játszott továbbá, hogy a nem végleges adatok szerint július-szeptemberben a japán GDP 0,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, amikor még 0,9 százalék volt a bővülés  – közölte csütörtökön a japán kormány. Az elemzők kisebb, 0,4 százalékos negyedéves szintű gazdasági növekedésre számítottak. A japán hazai össztermék növekedése 1,9 százalékra lassult éves szinten az idei harmadik negyedévben a második negyedévi 3,8 százalékról, de így is felülmúlta az elemzői várakozásokban szerepelt 1,7 százalékos bővülést.

Tokióban a Nikkei225 index 2,1 százalék emelkedéssel 14 876,41 ponton zárt.

A szöuli Kospi index 0,2 százalék növekedéssel fejezte be a napot. A tokiói tőzsdezáráskor még nyitva tartó térségbeli tőzsdék közül a hongkongi 0,88 százalékos, az ausztráliai 0,71 százalékos, a sanghaji 0,45 százalékos pluszban állt.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.