2024 április 24

Vizsgázniuk kell a fegyveres szervek tagjainak

A rendészeti alapvizsgát a szolgálati viszony megkezdését követő egy évben kell letenniük azoknak, akik ez alól nem rendelkeznek mentességgel.

A rendészeti alapvizsga alól többek között azok mentesülnek, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, valamint jogelőd intézményeinél illetve jogi, közigazgatási, rendészeti vagy katonai képzési területhez tartozó szakon vagy e szakoknak megfeleltethető, korábban létesített szakokon szereztek felsőfokú végzettséget. Azok is mentességet kapnak, akik a rendészeti alapismereteket korábban elsajátították.

Akik rendészeti szakvizsgát megkövetelő beosztásban vagy munkakörben dolgoznak, azoknak két évük van rá, hogy ezt megszerezzék. Fontos szolgálati érdekből rendészeti szakvizsga hiányában is kinevezhető a hivatásos állomány tagja, azzal a kitétellel, hogy a szakvizsgát a kinevezésétől számított két éven belül köteles megszerezni – olvasható a Magyar Közlönyben.