Sötét mód ikon
2026 június 08
Víz-világtalálkozó – Áder: előrelépés a Vízügyi Elnöki Testületmegbeszélésén

Víz-világtalálkozó – Áder: előrelépés a Vízügyi Elnöki Testületmegbeszélésén

A találkozón részt vettek a világ kilenc legnagyobb fejlesztési bankjának képviselői is.

A köztársasági elnök több eredményről is beszámolt, így például arról, hogy az ülésen résztvevő valamennyi fejlesztési bank elkötelezte magát, hogy a következő 5 évben a vizes beruházásokra fordított összeget megduplázzák.

A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban is, hogy ha minden így marad a következő 15-20 évben, vízválság alakul ki a világban, amelyet meg kell előzni.

Mint emlékeztetett, 15 ezer milliárd dollár értékű vagyon van veszélyben, és ha semmit nem csinálunk, akkor a számítások szerint 2050-re háromszor ekkora lesz a veszélyeztetett infrastruktúra értéke.

Elmondta, egyetértettek abban is, hogy gyorsítani kell a finanszírozás és a beruházások tempóján. Új, innovatív pénzügyi megoldásokkal kell segíteni a vízügyi fejlesztések finanszírozását, a fejlesztési bankoknak pedig támogatni kell az új vízipari technológiák elterjedését.

Egyetértés volt abban is, hogy kísérleti programokat kell szerte a világban beindítani a jelenleg is több milliárd embert fenyegető vízválság megelőzése érdekében.

A köztársasági elnök elmondta, a mai tanácskozás megerősítette véleményét, miszerint „a víz a 21. század legfontosabb kérdése, nélkülözhetetlen erőforrásunk, pótolhatatlan és helyettesíthetetlen nyersanyagunk”.

A veszélyeztetett vagyonnal összefüggésben példaként említette a terméketlenné vált földeket, a súlyos milliárdokért megépített, de a vízhiány miatt működésképtelenné vált vízerőműveket, és az árvizek által tönkretett infrastruktúrát.

A természeti katasztrófák okozta károk mértéke drámai mértékben nőtt az utóbbi tíz évben – tette hozzá.

A Vízügyi Elnöki Testület ülésére a november 28. és 30. között megrendezett Budapesti Víz-világtalálkozó 2016 alkalmából került sor. Az világtalálkozó az év egyik legfontosabb magyarországi diplomáciai eseménye, amelyen 117 országból közel 1800-an vesznek részt. A rendezvényre további 600 szakkiállítás-látogató is regisztrált, a konferencia három napján állam- és kormányfők, miniszterek, nemzetközi szervezetek magas rangú tisztviselői, az üzleti és tudományos élet szereplői, valamint a civil társadalom képviselői vitatják meg a víz, szanitáció (szennyvízkezelés) és fenntartható vízgazdálkodás legjelentősebb kérdéseit.

A rendezvény utolsó napján, a záró plenáris ülés előtt fogadják el a Budapesti Nyilatkozat 2016-ot, amelybe a tematikus ülések eredményeit is beépítik.

A budapesti világtalálkozó az első olyan globális konferencia, amely összegzi a vízzel kapcsolatos fejlesztéspolitikai eredményeket és ezen túl hozzájárulhat a következő 15 év teendőinek kijelöléséhez.

A világtalálkozón képviselteti magát a Vízügyi Elnöki Testület (VET) is, amely New Yorkban globális párbeszédet és cselekvési tervet indított a fenntartható vízgazdálkodásról.

A világtalálkozó stratégiai célja, hogy sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civilszférával.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.