A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,13 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,18 százalék emelkedéssel kezdte a keddi kereskedést.
Londonban 0,06 százalékkal emelkedett nyitáskor az FTSE-100 index. Frankfurtban 0,16 százalékkal kezdett magasabban a DAX index, Párizsban a CAC-40 index 0,25 százalék erősödéssel nyitott. Madridban 0,30 százalék, Milánóban 0,32 százalék volt az erősödés a kereskedés kezdetén.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,29 pontos emelkedéssel, 39 488,58 ponton nyitott kedden, azaz a hétfői záró értékéhez képest 0,16 százalékkal erősödött.
A GfK piackutató intézet decemberi német fogyasztói hangulatindexe esetleg befolyásolhatja a befektetési döntéseket kedden, egyéb fontosabb európai makrogazdasági adat közzététele azonban nem várható.
Mit várjunk Budapesttől?
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a BÉT-en kedden a kereskedés nyitásakor iránykeresés várható.
Felidézte, hogy hétfőn a BÉT gyengén teljesített és az elemző szerint kérdéses, hogy a hétfőn kezdődött lejtmenet meg tud-e állni.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint nyitáskor pozitív irányba indulhat a BUX, ugyanakkor megjegyezte, hogy a korrekciós fázis hétfőn magasabb forgalom mellett folytatódott.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A vezető részvények technikai képe alapján a visszaesésekben érdemes lehet vásárolni a Richter papírjaiból, miközben az OTP árfolyamában a 10 350-10 500 forintos szintet kellene áttörni a további emelkedéshez.
A Mol mozgását is célszerű követni, hiszen egy igen fontos támasz közelében tartózkodik a papír jegyzése, míg a Magyar Telekomnál a 464 forintos szint közelében adódhat vételi lehetőség – közölte az elemző.
Csökkenőben az olajár
Az olajár csökkent kedden. Az amerikai nyersolaj ára már hétfőn is nagyot csökkent a múlt héten elért több mint két éves csúcshoz képest a termelő kutak számának növekedése miatt. A Brent nyersolaj árát azonban hétfőn még szinten tartotta az OPEC és a szervezeten kívüli nagy termelőktől a hó végén várt megállapodás a termeléskorlátozási megállapodás meghosszabbításáról.
Kedden már kételyek merültek fel a piacon Oroszország részvételi szándékát illetően, így a Brent olajár is csökkent valamelyest. Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent 0,30 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 63,19 dolláron, a WTI pedig 0,59 százalékkal alacsonyabban 57,77 dolláron.
A dollár és az arany ára csökkent kissé, az eurót 0,07 százalékkal jegyezték erősebben 1,1906 dolláron, az aranyat 0,07 százalékkal gyengébben 1293,53 dolláron unciánként.
Ez történt hétfőn
Hétfőn veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek Madrid kivételével. A pán-európai Stoxx 600 index 0,46 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 0,43 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,45 százalék veszteséggel fejezte be a kereskedést. A londoni FTSE-100 index 0,35 százalék, a frankfurti DAX index 0,46 százalék, a párizsi CA-40 index 0,56 százalék csökkenéssel zárt, a milánói index pedig 1,07 százalékkal gyengült. Madridban 0,10 százalék nyereséggel fejezte be a kereskedést a tőzsde.
Az árfolyamindexek kezdetben erősödtek hétfőn szerte Európában a nagykoalíciós kormányalakításról Németországban megindult pártközi egyeztetetéseknek köszönhetően. Az indexek csökkenését végül a banki és a technológiai papírok vezették hétfőn Európában. Mindkét ágazat árfolyammutatója 0,7 százalékkal gyengült.
A banki papírokat a harmadik legnagyobb svájci bank, a Julius Baer négy százalékos gyengülése vitte lejjebb, a technológiai papírokat pedig a félvezető ipari ágazat romló kilátásairól kiadott prognózis.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,71 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 39 424,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt. A Mol 39 forinttal, 1,22 százalékkal 3150 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 2,02 százalékkal 10 170 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,43 százalékkal 470 forintra erősödött, forgalma 82,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 69 forinttal, 1 százalékkal 6988 forintra nőtt, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.