Sötét mód ikon
2026 június 08
Visszaesett az építési telkek iránti kereslet

Visszaesett az építési telkek iránti kereslet

A saját célra épített családi házaknál 2004-ben volt a csúcs országosan. Akkor Kelet-Magyarországon 9 ezer ház épült, tavaly mindössze 2 ezer. Nyugat-Magyarországon 8 ezerről csökkent 2 ezerre, míg Budapesten 2 ezerről a felére esett ebben az időszakban az új családi házak száma. A telkek iránt hasonló arányban csökkent a kereslet. A keleti és nyugati országrészben a 2 és 9 millió forint között kínált telkek a legkedveltebbek, de nyugaton van kereslet a drágább, 15-20 milliós értékűek iránt is. Budapesten a legtöbb kereső a 13-22 millió közötti telkekről érdeklődött 2012 első három negyedévében az OC-nál.

Pest megyében a 10-15 millió közötti áron kínált telkek voltak a legkeresettebbek. A főváros agglomerációjában – bár érdeklődés mutatkozik a 2 és 5 millió forint között kínált telkek iránt is – a kereslet jórészt a 10 és 15 millió közöttiekre koncentrálódik. Ebben az értéktartományban 600 és 1200 négyzetméter között kínálnak telkeket, a legtöbb érdeklődő a 700-800 négyzetméteresekre jelentkezett. A telek árától függetlenül is ez a mérettartomány volt a legkeresettebb. Az OC ebben a mérettartományban nagyon sok érdeklődést regisztrált a 6 millió körüli vételártól kezdve egészen a 25 millióig.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.