Sötét mód ikon
2026 július 24
Visszább vettek a lendületből a nyugati tőzsdék

Visszább vettek a lendületből a nyugati tőzsdék

Németországban több mint másfél éve először csökkent a fogyasztói bizalom a szerdán megjelent felmérés szerint, az olasz kormány közölte, hogy rövidesen rontja idei gazdaságnövekedési előrejelzését, az orosz-ukrán államfői találkozó sovány eredménye csalódást keltett, és néhány kései vállalati beszámoló is kiábrándító volt.

Kétnapi előretörés után mindez megállította a tőzsdéket, miután a német pénzügyminiszter azt mondta, hogy a piacok „túlértékelik” az Európai Központi Bank (EKB) elnökének múlt pénteken elhangzott biztatását, amely szerint az EKB most már nagyon gyorsan készül a mennyiségi enyhítés megkezdésére.

Egy éves mélypont közelében járt az euró

euro pénz árfolyam deviza 0313A nap elején az irányadó német, a spanyol és az olasz állampapírhozamok még új mélypontra estek az EKB-enyhítésre készülve, de később itt is elfogyott a lendület, és az euró erősödésnek indult. Reggel még új, néhány nap híján egyéves mélypontra esett a dollárral szemben.

Az előző napi tengerentúli adatok vegyesek voltak, nem adtak okot új spekulációra, hogy az amerikai jegybankrendszer jövőre vajon korábban vagy később emeli-e alapkamatát. Ezért szerdán a New York-i piacok is várakozó álláspontra helyezkedtek. Nem változtatott az összképen a friss felmérés sem az új jelzálogkölcsön-igénylések múlt heti szaporodásáról.

Inenn folytatják holnap az indexek

A londoni értéktőzsde főmutatója, az FTSE-100 0,12 százalékos javulással 6830,66 ponton zárt.

A frankfurti DAX-30 0,19 százalékos mínusszal 9569,71 ponton végzett.

Párizsban a CAC-40 0,04 százalékkal 4395,26 pontra erősödött.

A milánói FTSE MIB-40 0,57 százalékot, a madridi IBEX-35 0,10 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,01 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 0,06 százalékkal 2467,29 pontra fogyott, de a Mol 0,25 százalékkal 161,35 zlotyra drágult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,02 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,05 százalékkal volt az előző záró fölött, közben az S&P 500-as 0,04 százalékot vesztett.

Apadt az olaj ára, az arany felfelé indult

Az euró, kevéssel 1,32 dollár alatt, 0,19 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,21 frank alatt, 0,12 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 102,53 dollár volt, 3 centes napi árnyereséggel.

A gázolaj ára tonnánként 50 centtel 867,50 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0143 dollárral 2,7588 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1282,45 dollár volt a kedd esti 1282,95 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.