Sötét mód ikon
2026 július 23
Veszélyben a világörökség, és mi nem is foglalkozunk vele

Veszélyben a világörökség, és mi nem is foglalkozunk vele

Össze kell fognunk

A WWF közzétett jelentése – amit a Dalberg (globális fejlesztési tanácsadó) készített – azt mutatja be, hogyan járulnak hozzá a gazdasági és társadalmi fejlődéshez a természeti Világörökségi helyszínek a természeti értékek védelmén keresztül, ugyanakkor arra is kitér, hogy ezen területek védelme fontos szerepük ellenére sem biztosított.

A jelentés szerint a 229-ből 114 természeti és vegyes Világörökségi helyszínt érint olaj vagy gázkitermelés, bányakoncesszió, vagy egyéb káros ipari tevékenység.

„Világörökségi helyszíneinket a legmagasabb védettségi szint illetné meg, ehelyett gyakran még ezeket az értékeket sem tudjuk megóvni” – mondta Marco Lambertini, a WWF Nemzetközi főigazgatója.

„Abban mindannyian egyetértünk, hogy ezek a bolygó legértékesebb és különlegesebb részei, ezért össze kell fognunk azért, hogy ezek a területek továbbra is biztosíthassák az emberek és a természet jólétét.”

A káros tevékenységeket meg kell szüntetni

Magyarország népességét is meghaladja azok száma, akik valamilyen formában függenek a Világörökségi helyszínektől. Ezek a területek a legtöbb esetben ivóvizet és élelmet nyújtanak az ott élők számára vagy különféle bevételi forrást jelentenek.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Közép- és Délkelet-Európában is legalább öt helyszín van jelenleg is veszélyben. „A helyszínek között szerepelnek az Aggteleki Barlangok Magyarországon, a Pirin Nemzeti Park idős erdei és a Srebarna Tó madárrezervátuma Bulgáriában, továbbá a Duna-Delta és Kárpátok ősbükkösei” – mondta Andreas Beckmann, a WWF Duna-Kárpátok Programjának vezetője.

„Ezen területek olyan nemzeti és európai szabályozások szerint is védelmet élveznek, mint a Natura 2000 hálózat, ezért ezeket mindenképpen tiszteletben kell tartanunk, és mindenféle káros tevékenységet meg kell szüntetnünk, valamint a további engedélyek kiadását meg kell akadályoznunk. A Világörökségi helyszínek mindannyiunk közös értékét képezik, és ha megfelelően és fenntarthatóan kezeljük őket, hatalmas hozzáadott értékük lehet a helyi közösségek és a gazdaság számára egyaránt.”

Pont fordítva

A Világörökségi helyszínek kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy elérjük a tavaly elfogadott globális, fenntartható fejlődési célokat. A jelentés szerint a természeti világörökségi helyszínek 90 százaléka munkahelyeket teremt, és további lehetőségeket nyújt határaikon túl is.

„Meg kell értenünk, hogy nem az emberek védik ezeket a területeket, hanem ezek a területek védik az embereket. Kormányainknak és a gazdasági szereplőknek is a hosszú távú értékeket kell szem előtt tartaniuk a rövidtávú gazdasági haszonnal szemben, és tiszteletben kell tartaniuk ezeknek a területeknek a jelentőségét.” – mondta Lambertini.

„El kell felejtenünk a káros beavatkozásokat, és helyette fenntartható alternatívákat kell találnunk, amelyek megerősítik a Világörökségi helyszíneket, emelik azok értékét és ezzel lehetőségeket nyújtanak az emberek számára.”

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.