Sötét mód ikon
2026 június 08
Vegyes, többségében erős zárás Európában

Vegyes, többségében erős zárás Európában

A londoni FTSE-100 index 19,59 ponttal, 0,29 százalékkal 6864,10 pontra emelkedett. Frankfurtban a DAX index elvétette a 10 ezer pontos küszöb áttörését, de így is szerény emelkedéssel zárt: 9950,12 ponton fejezte be a kereskedést, 6,85 ponttal, 0,07 százalékkal a pénteki zárás felett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,12 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 19 300,54 ponton zárt hétfőn.

A párizsi CAC-40 index csökkent, 3,68 ponttal, 0,08 százalékkal a pénteki zárás alatt 4515,89 ponton fejezte venni_tőzsde_123rfbe a napot. A legnagyobb tőkeértékű euróövezeti vállalatok részvényeinek árfolyamát követő gyűjtőindexekből az Euro Stoxx 50 index 5,30 ponttal, 0,16 százalékkal 3249,90 pontra, az FTSE Eurofirst 300 pedig 3,00 ponttal, 0,22 százalékkal 1380,46 pontra emelkedett.

Erősödéssel kezdték a hónapot a főbb európai tőzsdék, köszönhetően a kínai ipari termelés öt hónapja legnagyobb mértékű növekedéséről napvilágot látott adatoknak. Az indexeknek elsősorban a bányaipari és nyersanyagipari szektorok részvényei adták meg az emelkedéshez szükséges lendületet.

Londonban a nyersanyagipari és bányaipari vállalatok részvényeit követő index több mint egy százalékkal erősödött. Az ágazatnak van mit behoznia, hiszen az év eleje óta részvényei 2 százalékkal erősödtek, szemben a STOXX Europe 600 euróövezeti index 5 százalékával. Az FTSE 350 Mining Index 1,6 százalékkal emelkedett hétfőn.

Később a nap folyamán az európai árfolyam emelkedést is fékezte az amerikai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index vártnál gyengébb alakulása. A hétfőn ismertetett adat szerint májusban továbbra is bővült a feldolgozóipari aktivitás az Egyesült Államokban, de kisebb mértékben, mint áprilisban és nem érte el az elemzők által várt mértéket sem.

A feldolgozóipar gyengélkedése vetette vissza a francia részvényárfolyamokat is: a párizsi tőzsde emiatt zárt veszteséggel hétfőn, szemben az emelkedő európai trenddel. Májusban a növekedést a csökkenéstől elválasztó 50 pontos határa alatt jött ki a francia feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke, pedig az előző két hónapban már – 2011 óta első alkalommal – növekedést mutatott a francia feldolgozóipar.

Az euró gyengült hétfőn, elsősorban az Európai Központi Banktól (EKB) a héten várt monetáris gazdaságösztönző intézkedési csomag miatt. Az euró árfolyama a kora reggeli 1,3630 dollárról délutánra 1,3600 dollárra csökkent.

Az arany ára sorban az ötödik egymást követő kereskedési napon csökkent hétfőn, ami hét hónapja a leghosszabb veszteséges szakasza volt egyhuzamban. Nap közben négyhavi mélypontot is érintett az arany ára. Az aranybefektetésekről elsősorban a javuló gazdasági növekedési kilátások és az emelkedő részvényárfolyamok terelték el a befektetők figyelmét. Az elmúlt héten az arany ára mintegy négy százalékkal csökkent. Délután a határidős jegyzés unciánként 1244,90 dolláron állt, 1,10 dollárral, 0,09 százalékkal a pénteki zárás alatt.

Az olaj ára csökkent hétfőn, egyrészt a dollár erősödésének, másrészt a több mint kielégítő kínálati helyzetnek köszönhetően. Irak olajexportja nyolc százalékkal emelkedett májusban. Délután a Brent nyersolajat a határidős piacon legközelebbi határidősre hordónként 109,03 dolláron jegyezték, 39 centtel, 0,35 százalékkal olcsóbban. A WTI amerikai nyersolaj jegyzése hordónként 30 centtel, 0,29 százalékkal 102,41 dollárra csökkent.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.