Sötét mód ikon
2026 június 08
Végre terített az Apple

Végre terített az Apple

Tegnap piaczárás után rántotta le a leplet az Apple a negyedik negyedéves eredményeiről. Ha a főbb eredménysorokat nézzük, akkor az Apple verte a konszenzust, ugyanis az árbevétel 51,1 milliárd dollár helyett 51,5 milliárd dollárra emelkedett, míg a tisztított, részvényenkénti nettó profit 1,88 dollárral szemben 1,96 dollárra nőtt. 

Későn érkezett a 6s

A fő számok mellett érdemes megvizsgálni a fontosabb sarokpontokat is, melyekre kiemelt figyelem hárult – mondta Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Hozzátéve: az árbevétel 63 százalékát kitevő iPhone eladások 48,04 millió darabra kúsztak fel, amivel ugyan sikerült a tavalyi bázisértéket meghaladni, de kevésnek bizonyult az elemzői várakozásokhoz képest. Meg kell jegyezni, hogy a mobiltelefon eladások oroszlánrészét az iPhone 6/6 Plus és az 5-ös széria adta, hiszen a 6s modellek értékesítése csupán két nappal előzte meg a negyedéves zárást.

Jön a karácsonyi vásár

A vállalat számára a legerősebb időszak még csak most érkezik – folytatta, hiszen a karácsonyi szezonban az Apple 75,5-77,5 milliárd dolláros bevétellel számol. Ez az érték meghaladná a tavalyi bázist, továbbá az eddigi konszenzust is.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Pozitívum továbbá, hogy minden várakozást felülmúlt a cég bruttó eredményhányada, mely többek között a kibővített termékskálának köszönhetően 38 százalékról 39,9 százalékra javult. A következő negyedévben 39,8 százalékkal számolnak.

Tarolnak Kínában 

Mint mondta, az előzetes projekciók és a kínai gazdaság visszafogottabb növekedése ellenére az Apple 99 százalékkal több telefont értékesített az országban, mint egy évvel korábban, noha 5 százalékkal kevesebbet, mint az előző negyedévben. Bővült a viszonteladói hálózat, a következő időszakban pedig minden hónapban legalább 1 új üzletet nyitna a technológiai óriás.

Csak az iPhone

A termékskálát tekintve ismét az iPhone bizonyult a húzóerőnek, miközben az árbevétel 8 százalékát adó iPad értékesítés éves bázison számítva 20 százalékkal esett vissza. Továbbra sem érkezett ugyanakkor részletes információ az Apple Watch forgalmával kapcsolatban, mely az előző negyedéves beszámoló után rontotta a befektetői hangulatot. Az egyéb termékekhez sorolt Apple TV, Apple Watch, Beats termékek és iPodok összesített bevétele 61 százalékkal emelkedett a tavalyi értékhez képest, míg negyedéves bázison 15 százalékos javulás volt tapasztalható.

A többség még nem váltott

Érdemes megemlíteni még, hogy az elemzői konferencián Tim Cook vezérigazgató elmondta, további potenciált látnak az iPhone eladásokban. Meglátásuk szerint a tulajdonosok 2/3-a még nem váltott nagyobb kijelzős modellre. Cook hozzátette, hogy az új mobiltelefon vásárlók mintegy 30 százaléka az Android alapú készülékéről váltott Apple-re.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.