Sötét mód ikon
2026 július 23
Véget érhet az EVM dolgozóinak drámája

Véget érhet az EVM dolgozóinak drámája

Csak úgy elmentek a papírokkal

A tájékoztatás szerint a dolgozók „tervezettnél kicsit később és a reméltnél jóval kevesebb pénzt”, átlagosan nettó 700 ezer forintot kaptak a bérgarancia alapból, valamint munkaügyi papírjaikat is kézhez vehetik nemsokára, így újra legálisan vállalhatnak munkát.

Székely Tamás, a VDSz elnöke a közleményben felidézte: az egykor a WU2 sampont és az Ultra tisztítószereket is gyártó cég tulajdonosai „szó nélkül faképnél hagyták a munkavállalókat”, vitték a pénzüket és a papírjaikat is.

A tulajdonosok tavaly januárban állásidőre kényszerítettek csaknem 90 embert, amiért azok „egyetlen fillért sem kaptak”, munkaügyi papírok nélkül nem tudtak elhelyezkedni sem.

A törvényhozáshoz kell fordulni

A munkavállalók akkor a VDSZ segítségével blokád alá vették a gyárat, hogy megakadályozzák a gépek elszállítását. A VDSz elnöke felidézte a tájékoztatásban azt is, hogy a szakszervezet a kezdetben tüntetést szervezett a tulajdonost képviselő ügyvédi iroda elé, számos feljelentést, beadványt nyújtott be az ügy kapcsán az igazságszolgáltatás különböző fórumain, mire tavaly év végén megkezdődött a cég felszámolása.

Ekkortól felgyorsultak az események, és annak érdekében, hogy az eljárás a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban befejeződjön, a 85 ember közös megegyezéssel vált meg a cégtől. Az elnök szerint a törvényhozáshoz kell fordulni, hogy a bérgarancia alap ilyen esetekben azonnal elérhető legyen a kiszolgáltatott helyzetbe került dolgozók számára.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.