A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe a nap végére 117,59 pontos, azaz 0,69 százalékos gyengüléssel 16 906,62 ponton fejezte be a kereskedést. Az S&P 500-as mutató 13,88 ponttal, vagyis 0,7 százalékkal 1963,77 pontra esett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 60,07 pontos, azaz 1,35 százalékos gyengülés után 4391,46 ponton zárt.
Sok befektető attól tart, hogy véget ér a rali, miután az indexek a közelmúltban új csúcsokat döntöttek, ezért inkább zárják a pozíciókat – magyarázták elemzők. A tekintélyes floridai Raymond James befektetési vállalat vezető befektetési stratégája azt írta, akár 10-12 százalékot is zuhanhatnak a New York-i indexek a következő néhány hétben.
A részvény-árfolyamok történelmi csúcsok közelében járnak, és ilyen nagy magasságban már ritkább a levegő. Erős vállalati beszámolók kellenek, hogy megtámogassák a részvénypiacot, mert a befektetők azt találgatják, mikor emel kamatot a Fed (az amerikai jegybankrendszer), és ez kissé idegessé teszi a piacokat – idézte a Bloomberg hírügynökség a Deutsche Postbank bonni stratégáját.
A Fed szerdán hozza nyilvánosságra pénzügypolitikai döntéshozó testületének, a nyíltpiaci bizottságnak a legutóbbi, június havi üléséről készült jegyzőkönyvet. A befektetők megpróbálják kiolvasni belőle, mikorra várható a kamatemelési ciklus kezdete az Egyesült Államokban.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]