Az amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó azt közölte, hogy a december végével záródott három hónapban adózott eredménye 5,86 milliárd dollár, részvényenként 1,42 dollár lett, ami 15 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,52 dollár lett, megegyezett az egy évvel korábbival és felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szereplő 1,11 dollárt. A tavalyi utolsó negyedévben az Intel bevétele 1 százalékkal, 19,98 milliárd dollárra mérséklődött, de felülmúlta a várt 17,53 milliárd dollárt. Az Intel kisebb, 1,1 dolláros negyedéves részvényarányos eredményt és szerényebb, 17,4 milliárd dolláros bevételt becsült. Az Intel tavalyi profitja 1 százalékkal, 20,9 milliárd dollárra, részvényenként 4,94 dollárra csökkent. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos tavalyi eredmény 5,3 dollárra nőtt a 2019. évi 4,87 dollárról. A cég bevétele pedig 8 százalékkal rekordszintre, 77,9 milliárd dollárra emelkedett. Az Intel a folyó negyedévre 1,1 dollár egyszeri tételek nélküli részvényarányos profitra és 17,5 milliárd dollár bevételre számít, míg szakértők 93 centet, illetve 16,08 milliárd dollárt várnak.