Sötét mód ikon
2026 július 24
Igazi javaslatokat várnak Athénból

Igazi javaslatokat várnak Athénból

Fogy az idő

A francia elnök elmondta, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöknek „komoly, hiteles és konkrét javaslatokat” kell tennie. „Nincs sok időnk. A helyzet sürgős Görögország számára, és sürgős Európa számára is” – hangsúlyozta Hollande.

A két ország vezetője a vasárnapi görög népszavazás eredményéről egyeztetett, amelyen a nemzetközi hitelezők által javasolt megállapodást elutasítók tábora győzött.

Felelősség és szolidaritás

Angela Merkel is úgy fogalmazott, hogy „az ajtó nyitva áll a tárgyalásokhoz”. Ugyanakkor megerősítette, hogy a „feltételek nem adottak az európai stabilitási mechanizmus konkrét programjáról az újabb tárgyalásokhoz”. Jelezte, hogy ezért „nagyon pontos javaslatokat és programot” várnak az európai partnerek a görög miniszterelnöktől. „Sürgős, hogy ezeket a javaslatokat megkapjuk azért, hogy a jelenlegi helyzetre megoldást találjunk” – fogalmazott a német kancellár.

Arra is emlékeztetett, hogy „már nagyon sok szolidaritást mutatottunk Görögország irányába, az utolsó ajánlat nagyon nagyvonalú volt”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a görög nép döntésének tiszteletben tartása mellett, „meg kell hallgatni az eurózóna 18 tagjának álláspontját is”, mert „az is a demokrácia” része.

„19-ünknek ugyanaz a valutája. Azaz mindenkinek felelősen kell viselkednie és szolidaritást kell tanúsítania” – mondta a német kancellár.

Közös álláspont

Az euróövezet tagállamainak állam és kormányfői kedden rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatása céljából, ahol Görögország várhatóan új javaslatokat terjeszt elő. A francia-német egyeztetés legfőbb célja az volt, hogy a görög helyzettel szemben Franciaország és Németország közös álláspontot képviseljen.

A párizsi egyeztetés után Merkel először mondta ki azt, amit Párizs régóta képvisel: a tárgyalások folytatása előtt az ajtó nyitva áll, és azt, hogy a szolidaritás az egyik legfőbb érték Európában. A francia államfő viszont arra utalt, hogy amennyiben Athén kedden nem terjeszt elő komoly javaslatokat, az eddig hangozatott német álláspontot fogja magáévá tenni, miszerint a reformjavaslatok és a takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Görögországgal.

Ciprasszal is beszél a kancellár

Egy görög kormányzati tisztségviselő korábban azt közölte, hogy Merkel és Ciprasz hétfőn telefonon beszélt egymással. A névtelenül nyilatkozó forrás egyéb részleteket nem árult el, csak annyit, hogy Ciprasz kedden áll elő az euróövezeti partnerek által szorgalmazott új tervvel. A görög kormány igyekszik gyors tempóban összeállítani egy mentőcsomagot, még mielőtt a bankok kifogynak a készpénzből, miután a lakosság nagy többsége nemmel szavazott a hitelezőkkel kötendő megállapodásra a vasárnap tartott referendumon.

Tegnap este az EKB telekonferencián döntött a görög bankok finanszírozásának folytatásáról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.