2025 május 14

Varga: nem elképzelhetetlen a nullszaldós költségvetés

Ebben vezetünk

A Csökkenő államadósság – bővülő gazdaság elnevezésű konferencián a nemzetgazdasági miniszter ismertette, 2010 óta – az uniós államok közül – Magyarországnak sikerült a legnagyobb mértékben, a bruttó hazai termék (GDP) arányában 8,2 százalékponttal – 75,5 százalékra – csökkentenie az adósságrátát, ahogyan egyedül itt töretlen a csökkenés folyamata is.

Kiemelte: néhány év alatt el lehet jutni a GDP-arányosan nulla százalékos pénzforgalmi hiánytól a nulla százalékos eredményszemléletű költségvetési hiányhoz. Mint mondta, ez nem lesz egyszerű feladat, de a magyar gazdaságpolitika elszánt, hogy megtegye a szükséges lépéseket a foglalkoztatás bővítése, a versenyképesség javítása és az iparpolitikai fejlesztések megvalósítása terén.

Az államadósság csökkentésével Magyarország Németországgal, Lettországgal és Lengyelországgal együtt abban a szűk klubban van, amely országok a gazdasági válság ellenére is adósságcsökkentési pályán tudtak maradni – mondta.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Három százalék körüli növekedés

Kitért arra is, hogy a 2002-2010 között megnövekedett az államadósság, ráadásul a gazdasági növekedés is elmaradt a régióétól, miközben külföldi kézbe került az adósság nagy része, így megnőtt az ország sérülékenysége.

A kelet-európai térség az Európai Unió gazdaságának húzóereje; Magyarországon idén és jövőre is 3 százalék körüli lehet a növekedés, ha inkább alulról is közelít majd hozzá – mondta Varga Mihály. Az unió átlagos növekedése 1,5-1,8 százalék között volt, Magyarországnak mindig e felett kell maradnia a felzárkózáshoz – tette hozzá.

Megerősítette: továbbra is van remény arra, hogy a múlt évi költségvetési hiány 2 százalék alatti lesz a végleges adatok ismeretében, ami jelentősen alatta van a tervezett 2,4 százaléknak.

Tehát a gazdaságpolitika olyan eszközöket tudott alkalmazni, amelyek éven belül is kedvező pályára állították a fiskális folyamatokat – mondta.

Nullszaldós költségvetés?

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke előadásában kiemelte: a gazdaság teljesítményének javulása, a bevételek további erősítése, a kiadások kézben tartása eredményeként válhat előbb vagy utóbb az államháztartás – uniós módszertan szerinti – egyenlege nullszaldóssá. Hozzátette: 2,5 százalékos átlagos növekedés mellett 2027-re csökkenhet 60 százalék alá az államadósság.

A gyorsabb növekedés és a nullszaldós vagy pozitív egyenlegű államháztartás ezt az időpontot korábbra hozná – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a GDP-arányos államadósság fenntartható csökkentéséhez elsősorban a növekedési képesség erősítésére van szükség. A felzárkózás egyetlen útja, ha magasabb hozzáadott értékekkel tudunk becsatlakozni a globális termelési láncba – szögezte le.

Folyamatos csökkentés a cél

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta: a legfontosabb, hogy az ország eladósodottsága folyamatosan mérséklődjön. Lényeges az adóbeszedés hatékonyságának növelése is, a gazdaság fehérítése – szögezte le. 

A kiadási oldalon is növelni kell a hatékonyságot, célszerű lenne visszafogni bizonyos kiadásokat – tette hozzá.

A nullás költségvetésről szólva elmondta: az uniós források társfinanszírozásához szükséges kiadásokat bármi áron szükséges betervezni a költségvetésbe, a nullás költségvetés rovására is. Gazdaságpolitikai hiba lenne, ha nem használná ki az uniós források felhasználását a kormány – vélte.

Így látja az EU a magyar gazdaságot
Magyarország kiegyensúlyozott, de továbbra is viszonylag mérsékelt növekedési pályán halad, a munkaerő-piaci fejlemények kedvezőek, az államadósság csökken, de a beruházások az idén akár vissza is eshetnek

A társfinanszírozás évi mintegy 600 milliárd forintos tétel, tavaly – csúcsra járatva – 1000 milliárd forint körül volt – mondta. Ismertette: 2013-ben az uniós források felhasználása 0,9 százalékponttal, 2014-ben 1,3 százalékponttal, 2015-ben pedig 1,5 százalékponttal járult hozzá a mintegy 3 százalékos gazdasági növekedéshez.

Befektetésre ajánlott?

Réz András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a 2015-ös év fordulata volt, hogy az államadósság többségének tulajdona 7 év után belföldi kézbe került. A tavalyi év végére a devizaadósság részaránya 31 százalékra csökkent, a 2011-ben ez 50 százalék volt – mondta. A devizaadósság forintosításával 2016-végére 26-27 százalékra, 2017-re pedig 25 százalék alá csökkenhet ez az arány, ami a rendszerváltás utáni időszak legalacsonyabb értéke – ismertette.

Elmondta: idén várható, hogy Magyarországot befektetésre ajánlott kategóriába sorolják a nemzetközi hitelminősítők.