Sötét mód ikon
2026 június 09
Varga elárulta jövőbeni terveit

Varga elárulta jövőbeni terveit

„Érdemes arról beszélni, milyen út van mögöttünk, milyen sikerrel járt az államháztartás konszolidációja, de elsősorban azért, hogy ebből milyen további lépések következnek” – hangsúlyozta a miniszter „Biztonságos jelen-versenyképes jövő” című előadásában. 

Varga Mihály szerint az elért eredmények megőrzése és a további előrelépés alapvető feltétele az innovatív, akár a tankönyvekben leírtaktól is eltérni képes gazdaságpolitika és az újításokra nyitott, ezáltal versenyképes vállalkozói szektor.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, az ország felzárkózó pályán van, a gazdaság több mint 4 éve bővül, ma 4 százalékkal, ami duplája az EU átlagnak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„Nem azért akarunk gazdasági növekedést elérni, hogy gyönyörködjünk a számokban, hanem hogy jobban lehessen élni Magyarországon” – tette hozzá.

Kívül a veszélyzónán

Kifejtette, hogy 7 év alatt a GDP 83 százalékáról 74 százalékra csökkent az államadósság és 4,2-ről 3,2 százalékra az adósságszolgálat. Ezzel „kikerültünk a veszélyzónából” – fogalmazott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi szint még mindig magas és kitettebbé teszi Magyarországot közvetlen versenytársainál, a környező országoknál.

„Határozott célom, hogy minél előbb 70 százalék alá szorítsuk ezt a mutatót” – jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ez 2020-ra megvalósítható.

 Varga Mihály emlékeztetett: 2010 óta a munkanélküliség 11-ről 4 százalék körüli szintre csökkent, 3,8-ról 4,4 millióra növekedett a munkavállalók száma. Az export volumen tavaly rekordot ért el. Az ipar kezd kiegyenlítettebb képet mutatni, cél, hogy e tendenciát folytatva csökkenjen a járműipari függőség – mondta.

A jelentkező munkaerőhiánnyal kapcsolatban megjegyezte: miközben hatvanezer üres álláshely van, az 50 ezer külföldi munkavállalóra szóló kvótának csak harmadát veszik igénybe, és még mindig van 40-50 ezer közfoglalkoztatott, aki képes visszatérni a munka világába.

Jövőbeni tervek

Az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte, hogy az év eleje óta 12,5 százalékkal nőttek a bruttó keresetek Magyarországon, a visszafogott infláció időszaka pedig továbbra is tarthatónak tűnik.

A kormány és a tárca üzleti versenyképesség-javító intézkedései kapcsán kiemelte: tarthatatlan állapot, hogy a villamosenergiára-hálózatra történő csatlakozásra átlagosan 290 napot kell várniuk a cégeknek. Évekig, évtizedekig húzódnak csődeljárások és az engedélyezési eljárások egy része is indokolatlan hosszú. 

Ősszel kiemelten foglalkozik még az NGM a készpénzforgalom visszaszorításával és a vállalkozói elektronikus adóbevallások adóhivatal általi elkészítésének lehetővé tételével. Utóbbi téma kapcsán az idei SZJA bevallást nagy sikernek nevezve kijelentette: a NAV összesen 4,8 millió bevallást készített el, 1,5 millió adózónak egyetlen percet sem kellett e feladattal töltenie.

A következő hónapok és a jövő év legfontosabb teendői között szólt a szakképzés további erősítéséről, a demográfiai mutatók javítását célzó programok és az állami bürokráciacsökkentés folytatásáról.

Sikeresnek ítélik a rendezvényt

Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Monetáris Tanács tagja sikeresnek nevezve a csütörtöktől szombatig tartó eseményt. Zárszavában kiemelte: a három nap tartalmát és legfontosabb megállapításait, javaslatait összegző dokumentumot készítenek. Bejelentette: egy év múlva Debrecen ad otthont az 56. közgazdász vándorgyűlésnek.

A Magyar Közgazdasági Társaság idei vándorgyűlésére előzetesen közel 900-an regisztráltak, ezzel a résztvevői létszámmal a vándorgyűlés az elmúlt évek legnagyobb közgazdasági társasági konferenciája volt és a 164 előadó számát tekintve is rekordot döntött.

A közgazdászok legrangosabb és legnagyobb éves összejövetelén két plenáris és 17 szekcióülésén vezető gazdaságpolitikusok, kormányzati szakemberek, banki vezetők, gyakorló vállalatvezetők, gazdaságkutatók, egyetemi oktatók tartottak előadásokat. Köztük a nyitónapon teltház előtt beszélt az eszközárbuborékokról Thomas J. Sargent közgazdász professzor (New York-i Egyetem), a 2011. évi közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.